A Microsoft kicsit enged az Európai Bizottságnak

MTI Sajtóadatbank, 2002. március 13. 08:17
A Microsoft békejobbot nyújtott az Európai Bizottságnak: kész kiszolgáltatni olyan információkat is, amelyeket az Európai Bizottság szerint eddig szabályellenesen tartott titokban, nehezítve a versenytársak életét.
Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat a Microsofttal szemben, mivel az állítólag úgy alakította ki a Windows kezelőrendszert, hogy jobban működjék a saját szerverprogramjával, mint más rivális programokkal.

Az Európai Bizottság szerint a Microsoft a Media Player programot szintén a saját operációs rendszeréhez kötötte.

A Microsoft, keddi közlése szerint, most késznek mutatkozik arra, hogy a versenyt megkönnyítendő, néhány programjáról információt szolgáltasson vetélytársainak, lehetővé téve ezzel, hogy más programkészítők is versenyképes Windows alapú alkalmazási programokkal léphessenek piacra. A programok másolásának lehetőségét ugyanakkor a Microsoft ki akarja zárni.

A cég mostani lépése a szerverprogramokkal kapcsolatban felmerült problémák megoldására irányul, de nem ad megoldást a Media Player kérdésére.

A Brüsszellel folytatott vita előzményeként novemberben egyezség jött létre az amerikai igazságügyi tárca és a Microsoft között, melynek értelmében a Microsoftnak fel kell hagynia a Windows operációs rendszer és a böngészőprogram jogellenes árukapcsolásával. Előzőleg, júniusban, az amerikai fellebbviteli bíróság fenntartotta a korábbi elsőfokú ítéletet, amely szerint a Microsoft törvényellenes taktikával tartja fenn a Windows piaci hegemóniáját.

Az Európai Bizottság vizsgálatának középpontjában a Mirosoft biztonsági rendszere áll, mely a Windows operációs rendszereket a Microsoft szerverekhez köti, és lefojtja a rendszert, ha más szerverprogramot alkalmaznak.

A megállapodás értelmében a Microsoft beleegyezett, hogy olyan szerver biztonsági programot dolgoz ki, mely közelebb áll az általánosan alkalmazott szabványokhoz.

A Microsoft riválisai ugyanakkor még mindig méltatlankodnak. A cég legnagyobb amerikai vetélytársa, a Sun Microsystem Inc. a múlt héten 1 milliárd dolláros kártérítésre perelte be a Microsoft szoftvergyártót. A Microsoft szóvivője szerint azonban a Sun keresetének sem jogszerű, sem tényszerű alapja nincs.

Kulcsszavak: jog =bill EU Microsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36