UPC: chello szolgáltatás az észak-dunántúli régió négy városában is

Kovács Attila, 2003. augusztus 23. 15:02
A UPC Magyarország Kft. augusztus 22-én Veszprémben, Kovács Kálmán hírközlési miniszter jelenlétében sajtótájékoztatón jelentette be, hogy immár az észak-dunántúli régióban is bevezette chello kábeles gyorsinternet-szolgáltatását.
Így mostantól már a veszprémi, tatabányai, dunaújvárosi és várpalotai kábeltelevíziós hálózatok mentén élő családok is élvezhetik a szolgáltatás által kínált, telefondíj nélküli, állandó, nagy sebességű világhálós kapcsolat előnyeit. A bővítéseknek köszönhetően újabb 70 ezer háztartás csatlakozhat a legkorszerűbb módon az internetes szórakozás, információ, kommunikáció és munkalehetőség világához.

A közelmúltban végzett nagyarányú, saját erőből, központi támogatás nélkül megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően a UPC kábeltelevíziós hálózata ma már az észak-dunántúli régió több városában is alkalmassá vált arra, hogy azon keresztül az ismeretszerzésre, kikapcsolódásra vagy kapcsolattartásra vágyó felhasználók gyors és kényelmes kapcsolatot teremtsenek a világhálóval is.

Kovács Kálmán a tájékoztatón bejelentette: a kormányzat az eddigi támogatási és pályázati lehetőségeken túlmenően ezután is programszerűen további lépéseket tesz a szélessávú internethálózatok fejlesztésének ösztönzése érdekében.

Kovács Nimród, a UPC Közép-európai Csoportjának elnöke a bővítés kapcsán kiemelte: az internet merőben újszerű használatát lehetővé tevő szélessávú szolgáltatás iránti egyre növekvő igényt tapasztalva a UPC az idén is tovább folytatja kábelhálózatai korszerűsítését, hogy minél több család léphessen be a lehető legkényelmesebb módon a szórakozás, az információ és a kommunikáció új világába. A cég a társadalmi szerepvállalását pedig azzal kívánja jelezni, hogy továbbra is egyre több oktatási intézmény számára - sok esetben ingyenesen - biztosítja az internetkapcsolatot kábelhálózatain keresztül.
Kulcsszavak: UPC UPC-hu chello

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36