A spam miatt tartanak a társaságok az e-mail marketingtől
A szakértő szerint az e-mail marketing piaca robbanásszerű növekedésen fog keresztülmenni, amint a spam problémáját valahogyan sikerül megoldani.
Az ANA szövetség, amely mintegy 300 amerikai nagyvállalatot tömörít, az American Association of Advertising Agencies (4As - Reklámügynökségek Amerikai Szövetsége) szövetséggel közösen olyan irányelvek kiadásán dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy az e-mail hiteles marketing csatornává váljon.
A szervezet elsősorban a "kéretlen, nagy tömegben küldött, nem célzott üzleti e-mail" definícióval határolja be a spam fogalmát, és igyekszik elhatárolni azt a tisztességes, direkt online marketingtől. A szövetség szerint a tisztességes marketing e-maileknek egyértelműen, és könnyen behatárolható forrásból (címről) kell származniuk, valamint feltűnő helyen kell tartalmazniuk a leiratkozás opcióját.
Az ANA azonban nem tartja elfogadható, és szükséges megoldásnak az úgynevezett "ne küldj spam-et" listát, amely a szervezet szerint nem is tántorítaná el a spam-küldőket a listán szereplő címek célba vételétől, hanem épp ellenkezőleg, értékes listát kínálna számukra a működő e-mail postafiókokról.
Kapcsolódó cikkek
- Reklámszakmai képzés indul októberben
- Tovább növekszik a magyarországi online reklámok piaca
- Az Onlinemarketing.hu Kft. Etarget Partner lett
- Magyar fejlesztésű program lett a legjobb spamszűrő
- Őrizetben a spamkirály - akár 65 évet is kaphat!
- A Karib-tenger kalózai e-mailen
- Iparági támogatást kapott egy új spamszűrő technológia
- A Microsoft 6 milliárd dollárért megveszi az Aquantive online marketingcéget
- Világméretű zombitámadás
- Pszichológiai profilok alapján reklámozna a Google
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.