Antivírus központot nyit a svájci egyetem
A Svájci Szövetségi Technológiai Kutatóintézet, amely egyike az ország
leghíresebb egyetemeinek, több technológiai óriással együttműködve
kutatóközpontot hoz létre a számítógépes vírusok készítői, illetve a
hackerek ellen.
A kutatóközpont, amelyet az alapítók Zürich-ben kívánnak létesíteni, az adathálózatok biztonságának növelésén fog dolgozni az egyre gyakoribb, és súlyosabb vírus- és hackertámadások megfékezése érdekében. "A kutatóintézet létesítésével azt is el szeretnénk érni, hogy Zürich az IT biztonság egyik kiemelt központja legyen" - mondta David Masin, a Zürich Information Security Center egyik vezető kutatója.
A számítógépes biztonsági szakértők szerint az augusztusi vírustámadás-sorozat egyértelművé tette, hogy óriási problémák vannak a számítógépes hálózatok biztonságával kapcsolatban. Az MSBlaster féreg világszerte több százezer számítógépet fertőzött meg és bénított le, miközben a Sobig.F e-mail vírus villámgyorsan elterjedt az egész világon, és óriási fennakadásokat okozott az e-mail rendszerek működésében.
A szoftveróriás Microsoft közleménye szerint az MSBlaster féreg önmagában is dollármilliós nagyságrendű károkat okozott a cégeknek.
A világ leghíresebb egyetemei közül egyébként már több is rendelkezik a Zürich Information Security Centerhez hasonló, cyberbiztonsággal foglalkozó kutatóintézettel. "Meglehetősen felkapott területté vált az IT biztonság. A tehetséges egyetemistáknak igen jó esélyük van egy sikeres karrierhez a területen" - mondta Graham Cluely, a brit Sophos Anti-Virus Plc. egyik szakértője.
Kapcsolódó cikkek
- A biztonsági cégek is tehetetlenek lesznek...
- Sms-ben lopja el az adatokat egy új trójai
- Vírusjárványok helyett zsaroló hackerek
- A biztonságspecialisták feltörhetetlen zsarolóvírusokat jósolnak
- Észt hackerek német bankügyfelek számláit csapolták meg
- Adathalászok célkeresztjében a Paypal-felhasználók
- Elfogták a Zotob féreg alkotóit
- Az FBI is nyomoz az identitástolvaj Spyware ügyében
- Gazdasági információszerzés áll a trójai-támadások mögött
- Egy "Nokia-rajongó" közzétette a Lasco.A mobilféreg forráskódját az interneten
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.