Megjelent a Sulinet Expressz II. pályázat
2003. január 13-án hirdette meg az Oktatási Minisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a Sulinet Expressz - Egész életen át tartó tanulás - Tudásalapú társadalom - I. pályázatát számítástechnikai eszközöket gyártó, illetve azokat közvetlenül importáló cégek számára. Az elbírálás után 66 pályázatot nyilvánított nyertesnek a Bíráló Bizottság. A program keretében ezernél is több számítástechnikai termék vásárolható meg közel 1800 értékesítési ponton.
A program a pedagógusoknak, tanároknak, diákoknak és a diákok szüleinek biztosít lehetőséget arra, hogy évi 60 ezer forint adókedvezmény igénybevételével számítógéphez, számítástechnikai eszközökhöz jussanak. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy július óta több mint 7,2 milliárd forint értékben vásároltak az arra jogosultak számítógépet és számítástechnikai eszközöket. A Sulinet Expressz II. pályázat célja, hogy a jelenleginél több szállító termékei kerüljenek a programba. A három tárca lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy valamennyi, a feltételeknek megfelelő szállító egy akkreditációs eljárást követően a program keretében értékesíthesse termékeit. A pályázat folyamatos, a programhoz való csatlakozás szándékát jelentkezési nyilatkozattal nyilváníthatják ki a cégek.
A program további szabályozását a november 24-én megalakult Projekt Tanács végzi. A hetente ülésező testület jogosult arról dönteni, hogy mely termékekkel, termékcsoportokkal bővülhet, illetve szűkülhet a Sulinet Expressz terméklista. A Projekt Tanácsba az Oktatási Minisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, illetve a Pénzügyminisztérium delegált tagokat.
Az OM felhívja a sulinetes termékeket vásárolni szándékozók figyelmét, hogy a 2003. évi adóbevallásukban csak akkor igényelhetik vissza a 60 ezer forint adókedvezményt, ha a vásárláskor kiállított számlán 2003. évi dátum szerepel. A 2004-ben kiállított számla alapján 2005-ben igényelhető vissza az adókedvezményt.
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Rockzene és képregény a szerzői jogokért
- MDF: Mi lesz a Sulinet után?
- Miskolcon átadták az 5000. Sulinet-végpontot
- Sulinet Expressz: 150 ezer új számítógép került a háztartásokba
- Sulinet után itt a SuliPárduc!
- Sulinet Expressz: Október végéig tart a kedvezményes nyomtatóvásárlás
- Változás: Kizárólag komplett számítógépek vásárolhatók Sulinettel
- MTI-fotókkal bővül a Sulinet Digitális Tudásbázis
- Elindult a Sulinet Expressz III.
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.