Másolásvédett DVD-technológia a HP-től és a Philipstől
Milkovits Gábor, 2004. március 4. 22:00
A két világcég megegyezett abban, hogy közösen fogják kidolgozni azt az új eljárást, amelynek segítségével meghatározható lesz majd, hogy egy tartalom a felhasználók által másolható, illetve közzétehető-e a világhálón, vagy sem. A HP és a Philips jelezte, hogy a tervezetet már benyújtották az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz. A technológia lehetővé teszi majd a felhasználóknak, hogy az interneten legálisan továbbított digitális adásokat DVD+R, illetve DVD+RW formátumban rögzítsék.
A HP nemrég azt is bejelentette, hogy átveszi az Intel szélessávú digitális tartalmakat jogtalan másolás ellen védő technológiáját. Az eljárás megakadályozza, hogy mozgóképes tartalmakat két készülék, például egy számítógép és egy televízió közötti átjátszáskor "elfoghassanak" és lemásolhassanak.
A HP nemrég azt is bejelentette, hogy átveszi az Intel szélessávú digitális tartalmakat jogtalan másolás ellen védő technológiáját. Az eljárás megakadályozza, hogy mozgóképes tartalmakat két készülék, például egy számítógép és egy televízió közötti átjátszáskor "elfoghassanak" és lemásolhassanak.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung hibrid kéklézeres DVD-lejátszó 550 euróért
- Négyszeres sebességű Panasonic Blu-ray író
- Öt ingyenfilm a Blu-ray lejátszókhoz Amerikában
- USA: ötször több Blu-ray lejátszó, mint HD DVD, vagy mégsem?
- Az egyik legnagyobb amerikai kölcsönzőlánc a Blu-ray-t választja
- Új írható Verbatim CD és DVD lemezek az egészségügynek
- 2008-ig minden Toshiba laptopban lesz HD DVD meghajtó
- Okoro PC-k hibrid Blu-ray/HD DVD meghajtóval
- 1 terabájtos Philips külső winchester
- Árversenybe kezd a Sony a Blu-ray elterjesztésének érdekében
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
2024. május 14. 16:29
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36