A Samsung szerint olcsóbbak lesznek az LCD kijelzők

Milkovits Gábor, 2004. július 21. 20:00
A Samsung, a világ vezető LCD gyártója szerint az év végéig akár 20%-kal is csökkenhetnek a folyadékkristályos megjelenítők árai.
Cho Yong-Duk, a koreai cég LCD részlegének elnöke elmondta, hogy a kisebb, 14-15"-es panelek árai 10, míg a nagyobb, 17-19"-es modellekéi 20%-ot is eshetnek a második félévben. A bejelentésre azzal kapcsolatban került sor, hogy a Samsung a Sonyval közösen1,8 milliárd dolláros befektetéssel egy új, LCD kijelzőket gyártó vegyes vállalatot hozott létre. Habár az üzem csak jövő tavasszal kezdi meg a sorozatgyártást, így havi 60 ezer darabos tervezett termelése nem lesz hatással a piac ez évi alakulására, mégis, már a jelenlegi kínálat is elegendő ahhoz, hogy az általában alacsonyabb forgalmat produkáló nyári hónapokban túlkínálatot idézzen elő a világpiacon.

Független elemzők a Samsunghoz hasonlóan látják a helyzetet, és a 17"-es LCD megjelenítők 25%-os olcsóbbodását jósolják év végére az első negyedéves csúcshoz képest. A Sharp, a világ legnagyobb LCD tv gyártója, a versenytársak által gerjesztett túlkínálat miatt, a folyadékkristályos képernyővel felszerelt televízióknál is árcsökkenésre figyelmeztet, és valószínűleg ugyanez várható a technológiát alkalmazó számítógépes monitorok esetében is. A fogyasztók erre számítva elhalasztják beszerzéseiket, ami tovább fokozhatja a túlkínálatot.
Kulcsszavak: LCD Samsung

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55