Az ÖIAG megerősítette a tárgyalásokat a Swisscommal
Az ÖIAG felügyelőbizottságát vasárnapra rendkívüli ülésre hívták össze az ügyben.
Néhány napja svájci és osztrák lapok már biztosra vették, hogy a svájci Swisscomnak adják el a Telekom Austriát: állítólag ebben állapodott meg az osztrák pénzügyminiszter svájci kollégájával még a múlt csütörtökön egy berni találkozón.
Az eladási ár a Die Presse szerint - amely jól informált körökre hivatkozott - 15-16 euró lesz részvényeként. Hasonló értesüléseket közölt szombaton megjelent számában a Neue Zürcher Zeitung is.
Ugyanakkor az osztrák ÖIAG az értesülést akkor puszta híresztelésnek minősítette. A múlt pénteken az osztrák pénzügyminisztériumban sem nyilatkoztak, és Svájcban sem kívánták kommentálni az esetleges megállapodást. Ugyanígy sem a Telekom Austria, sem pedig a Swisscom nem fűzött megjegyzést a lapjelentésekhez.
Az ÖIAG osztrák vagyonkezelő májusban bejelentette, hogy még az idén eladja a Telekom Austria távközlési cég 17 százalékát, 85 millió részvényét az értékpiacon intézményi befektetőknek. Erről az ÖIAG felügyelőbizottsága döntött azzal, hogy az eladást 2004. december végéig kell befejezni, a vásárlók hazai és külföldi intézményi befektetők
lehetnek.
Az ÖIAG jelenleg a Telekom Austria 47,2 százalékát ellenőrzi.
Kapcsolódó cikkek
- Csökkent a Telekom Austria eredménye és bevétele
- A Swisscom eladja az Antenna Hungariát
- Kivezeti részvényét New Yorkból a Telekom Austria
- A Telekom Austria tavalyi éve: 37,4 százalékkal nőtt a profit
- Tetemes bírság a Swisscomnak
- A Telekom Austria megvásárolja az eTel-t
- A Swisscom visszavásárolta mobilszolgáltató részét a Vodafone-tól
- A Telekom Austria benyújtotta pályázatát a Telekom Srpske-re
- Telekom Austria: 35 százalékkal nőtt a profit
- A Vodafone eladná a Swisscomban való részesedését
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól
A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.