Egyéves felnőtt
Karl Heinz Achinger, a Debis IT Services igazgatóságának elnöke videokapcsolat segítségével a sajtótájékoztatón közölte: a következő három évben tovább kívánnak terjeszkedni Európában. Vezető pozíciót szeretnének elérni, s ebben a magyarországi leányvállalatuknak kulcsfontosságú szerepet szánnak.
A sajtótájékozatón Vinkovits László, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy cégük több jelentős projektben is részt vett. Ezek közül kiemelte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Rt. integrált informatikai rendszerének kialakítását, a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) rendszerfelügyeleti szoftverének installálását, valamint a budapesti nagybani piac beléptető rendszerét. A Debis IT Services tavalyi árbevétele 2,2 milliárd euró volt. A tervek szerint 2002-re eléri az 5,5 milliárd eurót.
Kapcsolódó cikkek
- A HTCC tavalyi éve: meredek forgalomnövekedés és veszteség
- Tavaly 14 százalékkal nőtt a Dell nyeresége
- TvNetWork: 723 millió forint nyereség 2007-ben
- Az Elcoteq tavalyi éve: nagy veszteség
- Check Point: rekord negyedéves és éves eredmények
- Oracle: vártnál kedvezőbb negyedéves eredmények
- Vivendi első háromnegyed év: 6,5 százalékkal nőtt a profit
- Noreg: az idén 500 millió forint bevétel
- Az Infineon üzleti éve: 37,3 százalékkal nőtt a veszteség
- Vodafone első üzleti félév: már nyereség a tavalyi veszteség helyett
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.