Humansoft 2004.: rekordforgalom, Dell a zászlón

Kovács Attila, 2005. február 23. 19:00
A 2003-as év rekordnövekedése után a Humansoft Kft. 2004-ben ismét több mint 1 milliárd forinttal növelte árbevételét - jelentette be a cég telephelyén tartott mai sajtótájékoztatóján Illés Antal tulajdonos-ügyvezető.
Az eseményen rést vett és előadást is tartott Laurent Binetti, a Dell közép- és kelet-európai vezérigazgatója, valamint jelen volt Damján Tamás is, aki a múlt év szeptembere óta a Dell magyarországi menedzsere. A várakozásoktól elmaradt államigazgatási kereslet ellenére a cég 20 százalékkal, 6,6 milliárd forintra növelte forgalmát, és EBITDA eredménye - 26%-os növekedéssel - elérte a 300 millió forintot.

A most Budán, a Szépvölgyi Irodaparkban, négy szinten, 1775 négyzetméter összterületet bérlő cég létszáma jelenleg meghaladja a 140-et, ami húsz fővel több mint egy évvel ezelőtt.

Stratégiai terveinek megfelelően, 2004-ben, a Humansoft kiszélesítette informatikai szolgáltatásainak körét, és ezzel tovább erősítette pozícióját a hazai IT piacon. Összességében az informatikai szolgáltatások területén a Humansoft 46%-os árbevétel-növekedést ért el az előző évhez képest. A vezető megoldásszállító vállalat üzletágai közül kiemelkedett az IT outsourcing üzletág. Kérdésemre, Illés Antal elmondta, hogy a cég tavalyi árbevételében öt piaci szektor (államigazgatás, iparvállalatok, kereskedelem, pénzügy, kis- és középvállalkozások) közel azonos százalékban "osztozott", kivétel ez alól az ipar szegmens, amelynek részesedése elérte a 26%-ot. A cég egy új üzletágat is létrehozott az elmúlt évben: a Microsoft Business Solutions-szel a múlt tavasszal kötött partneri szerződés alapján megkezdte az Axapta vállalatirányítási (ERP) szoftver forgalmazását, és mára több referenciával is rendelkezik ezen a területen.

A Humansoft megőrizte vezető pozícióját a hazai Dell forgalmazók között is: 15,3%-kal növelte eladásait és Illés szerint piaci részesedése jelenleg háromszor akkora, mint a második legnagyobb viszonteladóé. A cég a desktop és munkaállomás kategóriában 10260 darab, noteszgép kategóriában 2900 darab, szerver kategóriában pedig 595 darab Dell gépet értékesített 2004-ben. Kérdésemre, hogy a Dell hogyan látja a notebook és a PC eladások viszonyát, Laurent Binetti azt válaszolta, hogy a notebook-eladások globálisan gyorsabban növekednek, mint a PC eladások, de a teljes termékportfolión belül a Dell változatlanul az enterprise (adattároló és szerver) eszközökre fókuszál.

Tavaly a Humansoftot mindkét kulcspartnere magas szintű elismerésben részesítette: a Dell regionális vezetése a "Key Storage Partner of the Year" díjat, a Microsoft Magyarország pedig a "Most Successful GTM (Go-to-Market) Partner" trófeát nyújtotta át.

Az idei főbb Humansoft tervek: 8 milliárd feletti árbevétel, szoros együttműködés nemzetközi IT cégekkel (MS, Cisco, Legato, Symantec, Veritas, EMC stb.), fókuszban az üzleti alkalmazások (beleértve az elektronikus kormányzást segítő és az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos projekteket is), a vállalati rendszerek integrálása, a csoportmunka megoldások, az IT biztonság és az üzletmenet-folytonosság tervezése áll.

"2005-re az előző éveknél nagyobb IT piaci növekedést várunk, melyet az Európai Unió forrásainak tényleges felhasználása is erősít. A Humansoft 2005-ben ismét a piaci előrejelzéseket meghaladó növekedést tervez" - közölte Illés Antal.
Kulcsszavak: HUMANsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55