Új önkormányzati portál Csepelen

Kovács Attila, 2006. szeptember 15. 10:51
Budapest-Csepel Önkormányzata szeptember 15-től az elsők között nyitja meg a GVOP 4.3.2. kódjelű újszerű pályázati kiírás alapján támogatott portálrendszerét. A HUMANsoft Kft.-vel kötött fővállalkozói szerződés keretében létrejött új önkormányzati portál segíti a kis- és középvállalkozások, társadalmi és civil szervezetek, valamint a lakosság hasznos információkkal való ellátását, továbbá gyorsítja az önkormányzat belső ügymenetét.
Az önkormányzat eddig az informatikai hálózat műszaki állapotának szinten tartására, kisebb fejlesztésekre, illetve a számítógéppark fokozatos korszerűsítésére fordította a költségvetésében erre a célra elkülönített keretét. Az uniós támogatás elnyerésével azonban olyan alapvető új fejlesztések megvalósítására nyílt lehetőség, amelyek értéke mintegy 5-6 év halmozott költségvetési keretével egyenértékű.

Az önkormányzat a www.budapest21.hu portálra látogatók számára év végéig minimálisan 16, 2007-ben 17 és 2008-ban 18 szolgáltatást kíván nyújtani.

A portálon böngészők többek között megtalálhatják az önkormányzati pályázatokról szóló általános információkat, elolvashatják a pályázati eredményeket, megismerhetik az önkormányzati egyéb kiírásait is.

Már tervezési fázisban betekintést nyerhetnek Budapest-Csepel Önkormányzatának aktuális szabályozási terveibe, a GISPAN portálrendszeren keresztül pedig mindenki számára hozzáférhetővé válik a kerület digitális alaptérképe.

Elérhetők, sőt letölthetők lesznek a hivatal által kibocsátott ügyfél tájékoztatók és a hozzájuk kapcsolódó formanyomtatványok, és az önkormányzat hatáskörébe tartozó oktatási-nevelési intézmények fő adatai, valamint a tanulmányi versenyekről szóló információk is.

Az érdeklődők a rendezvénynaptárból értesülhetnek az önkormányzat területén megrendezésre kerülő kulturális és sport rendezvényekről.

Tájékoztatást kaphatnak az önkormányzati beszerzésekről (értékhatártól függetlenül), valamint az értékesítésre váró ingatlanokról (legyen szó akár magánszemélyeknek kínált lakóingatlanokról vagy nagyobb ipari célra hasznosítható telkekről).

Az állásbörze segítséget nyújt mind az álláskeresők mind az álláskínálók számára.

A Polgármesteri Hivatal szervezeti struktúrájával kapcsolatban megtalálhatók a munkatársak és szakértők elérhetőségei, a Polgármesteri Hivatal minőségirányítási rendszerében regisztrált beszállítók listája és a Hivatal Minőségügyi Kézikönyve is. Megtalálhatók majd a különböző határozatok és a rendeletek, valamint a képviselői munka eredményei a bizottsági és képviselő-testületi dokumentumok. Az érdeklődők és az érintettek informálódhatnak a kiadott telepengedélyekről, működési engedélyekről, kiemelt fejlesztésekről, megismerhetik a Polgármesteri Hivatal által a hivatalos szervek felé benyújtott statisztikákat. Informálódhatnak a közterület és közműfejlesztésekről, a folyamatban lévő munkálatokról, valamint további tájékoztatást kaphatnak a turisztikai információkról - a kerületben található látványosságokról és vendéglátóhelyekről egyaránt.
Kulcsszavak: HUMANsoft

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55