A BSA megtartja a szellemi tulajdon világnapját

forrás Prim Online, 2005. április 26. 14:56
A BSA csatlakozik a nemzetközi közösséghez a szellemi tulajdon védelme érdekében közzétett felhíváshoz, illetve a szellemi tulajdon védelme érdekében kezdeményezett akciókhoz.
A BSA (Business Software Alliance) a mai napon a nemzetközi közösséggel együtt tartja meg a szellemi tulajdon világnapját. A szellemi tulajdon világnapja olyan kezdeményezés, amelynek keretében a fiatalok oktatásban részesülnek arról, hogy a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogok milyen módon gyorsítják az innovációt, a fokozzák a kreativitást és a javítják a gazdasági lehetőségeket.

A biztonságos és felelősségteljes számítógépes világ kialakítása érdekében a BSA globális oktatási programokat fejlesztett ki az alapfokú, a középfokú és a felsőfokú oktatásban részt vevő tanulók részére. Ezek a programok hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy mindenki „jó számítógépes polgárra” váljon, továbbá kiemelik a szerzői jogokkal védett alkotások szellemi tulajdonához fűződő jogok tiszteletben tartásának jelentőségét. Az említett programok ezen kívül arra ösztönzik a tanulókat, hogy csak legális szoftvereket használjanak, és megértsék, hogy milyen hatásokkal jár a szoftverek eltulajdonítása.

A BSA „Biztonságos játékok a számítógépes világban” (Play It Safe in Cyber Space) című, az alapfokú oktatásban részt vevő tanulók számára készült oktatóprogramja többek között angol, francia és spanyol nyelvű tananyagot, valamint egyéb tájékozató anyagokat tartalmaz a szülők, az oktatók és a gyermekek részére, és amely díjtalanul letölthető a www.playitcybersafe.com weblapról. A BSA felsőfokú oktatásban részt vevő hallgatók részére készült, „A határok meghúzása” (Define the Line) című oktatóprogramja adatlapokat, kutatási eredményeket és egyéb információkat tartalmaz, amelyek kiemelik a legális szoftverek használatának jelentőségét, illetve a „jó számítógépes polgárrá” válás fontosságát. A díjtalanul letölthető anyagok a www.definetheline.com weblapon találhatók meg. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában a BSA a fiatalokat megcélzó oktatási-nevelési erőfeszítések keretében oktatási anyagot hozott létre a felelősségteljes Internet-használat ösztönzésére Írországban, amely a www.netrespect.ie weblapon érhető el; az egyéb ipari csoportokkal közösen iskolai programot alakított ki Olaszországban, amely a www.controlapirateria.org weblapon található meg; valamint a közelmúltban közzétette a „Kutatási díjak” (Research Awards) című anyagot a német egyetemi hallgatók részére. Ázsiában a BSA elindította „Az igazi klikk” (Right Click) megnevezésű kampányt, a Fülöp-szigeteken a www.bsa.org/philippines weblapon, illetve Tajvanon a www.bsa.org.tw weblapon, a számítógépet használók, elsősorban az egyetemi hallgatók biztonságos és felelősségteljes Internet-használatra történő oktatása érdekében. „Az igazi klikk” (Right Click) kampány az év folyamán Ázsia többi részében is meg fog kezdődni.

A BSA ezen kívül a WIPO szellemi tulajdon világnap Egyiptomban, Indiában, Indonéziában, Kuvaitban, Lettországban, a Kínai Népköztársaságban, Dél-Afrikában és Törökországban történő megtartásával kapcsolatos eseményekben is részt vesz.
Kulcsszavak: BSA szerzői jog

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36