Az év vállalkozója: Huizenga; a másodikak közt: Kürti Sándor
Az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” díjának idei világelsője 32 ország legkiemelkedőbb vállalkozói közül került ki Monte Carloban. A díjat 1986-ban, Amerikában indította útjára az Ernst & Young, hogy elismerje a maradandó üzleti értéket teremtő sikeres vállalkozókat. Idén ötödik alkalommal rendezte meg a nemzetközi könyvvizsgáló, adó- és tranzakciós tanácsadó cég az országos győztesek világversenyét, amelyet a CNBC, illetve a BBC közvetítése tett még egyedülállóbbá, ily módon is a figyelem középpontjába állítva a kimagasló teljesítményű üzletembereket és üzletasszonyokat.
A Monte Carloba eljutott nemzeti győztesek ebben az évben összesen a világ 5,9 milliárd eurós árbevételét képviselték, egyebek mellett a pénzügyi intézetek, a gyógyászat és biotechnológia, az IT valamint a szolgáltatási szektor nemzetközileg jelentős szereplőiként. Az eltérő szakmai háttérrel rendelkező résztvevőket különböző motivációk vezérelték a siker felé, amíg eljutottak az Ernst & Young Monte Carlo-i versenyéig. A vállalkozókészség és az innováció iránti vágy azonban mindegyikükben közös. Így kitartásukkal és akaraterejükkel ők azok, akik vállalatvezetői tevékenységük során üzleti álmaikat is képesek valóra váltani.
A pályázatok elbírálását független nemzetközi összetételű bizottság végezte. Mindannyian a tudományos, illetve a gazdasági élet kiemelkedő szereplői, akiket példaértékű üzleti magatartásuk, vagy tudományos munkásságuk miatt kértek fel a poszt betöltésére. Az idei bírálóbizottság elnöke Howard H. Stevenson, a Harvard egyetem professzora, a Harvard Business School Manager Programjának elnöke, akinek előadóként egyik fő célja a valódi vállalkozói szellem miben létének vizsgálata és az ehhez szükséges elméleti tudás átadása oktatóként.
Az Ernst & Young nemzetközi díja a kimagasló üzleti teljesítmény mellett valós emberi értékeket, kitartást, hitet és az újításra való vágyat tükrözi.” – mondta Czakó Borbála, az Ernst & Young vezérigazgatója, a díj hazai fővédnöke. „Az elismeréssel olyan példaképeket állítunk a fejlődő magyar piacgazdaság szereplői elé, akikre méltán lehetünk büszkék itthon és világszerte. A díj nagy lehetőség arra, hogy Magyarországot méltó színben mutathassuk be a világ többi országa számára, ezzel mérhető eredményeink mellett közvetítsük kultúránkat, értékeinket.” – tette hozzá a díj jelentőségéről szólva Czakó.
Az Ernst & Young Magyarországon 2005. június 1-től négy hónapon át (október 10-ig) ismét versenyre hívja a hazai üzleti élet kiemelkedő egyéniségeit. Az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year 2005” címért idén is várjuk azoknak a vezetőknek a jelentkezését, akik új távlatokat nyitottak és fejlődést hoztak vállalatuk életébe a kiemelkedő vezetői, szakmai és emberi értékek tekintetében akár egyenként, vagy összességében akár. A jelentkezés menetéről és feltételeiről részletesebb információt a www.ey.com/hu weboldalon találnak az érdeklődők.
Kapcsolódó cikkek
- KÜRT: új biztonsági K+F intézet magyar központtal
- Húsz országban aktív a Kürt
- Logelemzés az információbiztonsági katasztrófák megelőzésére
- Értelmileg akadályozott gyermekeket támogat a KÜRT
- Biztonságban a digitális családi fotóalbum
- Viharos adatvesztés - villámgyors adatmentés
- Első alkalommal vehet részt hazánkfia a világ legjobb üzletemberének kiválasztásában
- Információvédelmi minősítés kockázatelemzéssel
- A KÜRT saját fejlesztésű szoftvere a nemzetközi piacon debütál
- Információbiztonsági kutató-fejlesztő központot hozott létre a Kürt
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.