SAP konferencia a kódok jegyében

forrás Prim Online, 2006. augusztus 29. 13:11
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy a világ 76 országában megrendezendő SAP World Tour konferenciasorozat magyarországi állomása 2006. szeptember 17. és 20. között, Tihanyban zajlik majd. A konferenciasorozat célja, hogy a világ minden táján közvetlen párbeszédet kezdeményezzen a helyi üzleti szervezetekkel, vállalatokkal arról, hogyan segítheti az SAP szoftver működésüket és hogyan teheti üzleti folyamataikat még rugalmasabbá.
A résztvevőknek lehetőségük nyílik arra, hogy első kézből kapjanak információt az SAP vezetőitől, szakértőitől és partnereitől olyan kulcsfontosságú területekre vonatkozóan, mint a középvállalati alkalmazások, az iparági megoldások, valamint a vállalati szolgáltatás- orientált architektúra (enterprise service- oriented architecture, enterprise SOA) alkalmazásával készített következő generációs szoftverek. Az SAP bejelentette továbbá a technikai közönségre fókuszáló SAP NetWeaver Technology Tour elindítását is, amelynek célja, hogy az SAP technológiai szakértőit közelebb hozza a helyi szakértőkhöz.

A 2006. szeptember 17. és 20. között Tihanyban megrendezendő SAP Tihany’06 konferencia az SAP WorldTour és az SAP TechTour magyarországi állomása is egyben. A háromnapos, immár kilencedik évébe lépett konferencián hagyományosan több, mint ezer közép- és felsővezető vesz részt, a legkülönbözőbb méretű vállalatok, valamint államigazgatási szervek képviseletében. Az idei évben „A kód neve: SAP” szlogen köré szerveződő esemény fontos feladatának tekinti, hogy a szakmai ismereteken túl olyan információkat, tudásanyagot közvetítsen a konferencia résztvevőinek, amelyeket kiválóan tudnak alkalmazni az üzleti életben is. Ennek jegyében a keynote előadók között olyan, nemzetközi szinten is elismert gazdasági és elméleti szakemberek szerepelnek, mint Szalay- Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, valamint Straub Elek, a Magyar Telekom elnök- vezérigazgatója. Immár visszatérő vendég a konferencián Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, míg  dr. Szabó István kriptográfus és dr. Falus András bioinformatikus az informatikának egy kevésbé közismert, ámde annál izgalmasabb területére vezeti be a résztvevőket.

A szakmai előadások keretén belül külön szekciók foglalkoznak az üzleti- informatikai élet legfontosabb területeivel, beleértve ebbe többek között az államigazgatást, a közszolgáltatókat, a bankszektort, a felsőoktatást, az e-learninget és természetesen az SAP kis- és középvállalatoknak szánt megoldásait. Az SAP és külsős szakértők részvételével külön panelbeszélgetés foglalkozik majd a Magyarország által lehívható EU- támogatásokkal.

„A vállalatok folyamatosan azt kutatják, hogyan maradjanak talpon az éles piaci versenyben. Az innováció és a növekedés kulcsát a megfelelő informatikai megoldások jelentik, a vállalatokat érő kihívásokra pedig az SAP képes megfelelő választ nyújtani. A titok nyitja, vagy ha úgy tetszik a megoldás kódja tehát: az SAP.” – mondta el Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. 

További információt az SAP tihanyi konferenciájáról a www.sap.hu/tihany honlapon talál.
Kulcsszavak: konferencia SAP-hu SAP

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36