Pehrsont Éry váltja az idén is sikeres Ericssonnál

Kovács Attila, 2006. november 17. 13:01
Ma sajtótájékoztatón jelentették be, hogy 2006. november 15-étől Éry Gábor az Ericsson Magyarország új vezérigazgatója. Éry a vállalat vezérigazgatói tisztjét Staffan Pehrsontól veszi át, akit Seattle székhellyel az Ericsson amerikai leányvállalatának vezérigazgató-helyettesévé és ágazati igazgatójává neveztek ki.
Staffan Pehrson közel öt éven keresztül vezette az Ericsson magyarországi leányvállalatát. Ez idő alatt az Ericsson Magyarország jelentős eredményeket ért el a magyar telekommunikációs piacon, beleértve a vállalat k+f egységének és az idén 200, jövőre pedig 250 főre növekvő Globális Szolgáltató Központját is. A 2006-os évre vonatkozóan az Ericsson ma egyértelmű piacvezető Magyarországon: a közel 800 fővel dolgozó vállalat a GSM mobilkommunikációs technológia területén 70%-os, a 3G (UMTS) mobiltechnológia területén 70%-os, a vezetékes szélessávú hozzáférés terén pedig 75%-os piaci részesedéssel rendelkezik; szolgáltatásokból származó árbevétele (a nettó értékesítés százalékában) 33%.

„Ez az időszak nagyon sok örömet és sikert hozott.  Büszke vagyok, hogy munkatársaimmal elősegíthettük Magyarország infrastukturális fejlesztését a szélessávú vezetékes- és mobilkommunikáció terén. A Magyarországon töltött közel hat izgalmas év után elérkezettnek láttam az időt, hogy új kihívásokat keressek, azonban az ország, a vállalat és a nagyszerű emberek – munkatársak és üzletfelek - mindig hiányozni fognak” – nyilatkozta hazai sajtótájékoztatóján Staffan Pehrson.

Az anyavállalat döntése alapján az Ericsson Magyarország vezérigazgatói tisztjét az az Éry Gábor (44) tölti be, aki1991 óta dolgozik az Ericssonnál, az elmúlt 15 évben a vállalat szinte minden területén szerezett tapasztalatokat a mérnöki tervezéstől a projekt menedzsmenten át a marketing- és értékesítési területekig. „Célom, hogy a Magyarországon elkezdett szélessávú vezetékes- és mobilkommunikációs fejlesztések a Pehrson-érában ügyfélközpontúvá vált Ericsson révén kiteljesedjenek és megfelelő multimédiás alkalmazások álljanak az előfizetők rendelkezésére” – emelte ki Éry. Hozzátette: „Fontosnak tartom, hogy cégünk Magyarországon is megkezdje a világszerte már 80 millió előfizetőt kiszolgáló hálózatokat menedzselő szolgáltatását és ebben a következő években piacvezetővé váljunk.”

A tájékoztatón elhangzott további információk közül kiemelhetők: a hazai innovációba mintegy 10 milliárd forintot fektetett be a vállalat; a k+f  területén kb. 380 munkatársuk dolgozik; a lépésről lépésre bevezetni tervezett menedzselt szolgáltatásokat mind a vezetékes, mind a mobil szélessávú távközlésre ki szeretnék terjeszteni.
Kulcsszavak: Ericsson-hu

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36