Az ENSZ az adathalászatról
Ugyanakkor az ilyen weblapok elszaporodása a számítógépes bűnözők kényére-kedvére szolgáltatja ki a felhasználókat, hiszen elég akár egyetlen adatpárt megszereznie, és rögtön érzékeny személyes adatok birtokába kerülhet az adathalász vagy az identitástolvaj - figyelmeztetett az ITU.
Veszélyességén túl a rengeteg felhasználónév és jelszó generálása időrabló tevékenység is, különben pedig meglehetősen durva udvariatlanság regisztrációt követelni szinte minden belépésért - inti a szolgáltatókat az ITU, és egyúttal arra szólít fel, hogy az üzleti szféra a kormányzatokkal együttműködve haladéktalanul dolgozzon ki egységes és jobb módszereket a felhasználók személyes adatainak védelmére.
Az ITU jelentése szerint ez leginkább az érintett szolgáltatóknak állna érdekében, hiszen az identitáslopás és hasonló számítógépes bűntények gátolhatják leginkább az internetes vásárlás fejlődését.
A BBC adatai szerint Nagy-Britanniában évente mintegy 650 milliárd forintnak megfelelő összegű kárt okoznak az internetes bűnözők.
A figyelmeztetés a magyar internethasználók körében nem okozhat meglepetést, különösen azután, hogy csak november utolsó hetében adathalászok támadták meg a Raiffeisen Bankot és a Szigetvári Takarékszövetkezetet is. (Adathalász levelek terjednek a Budapest Bank nevében is.) A támadás során vélhetően ugyanaz a bűnöző vagy bűnbanda küldött hamis e-maileket az érintett cégek ügyfeleinek, amelyekben adategyeztetésre hívták fel a címzetteket és hamisított weboldalakra irányították őket, hogy ott adják meg felhasználónevüket, jelszavukat és egyéb személyes adataikat, s aki megadta azonosítóit, gyakorlatilag megnyitotta bankszámláját a bűnözők előtt.
Kapcsolódó cikkek
- "Rendkívül kritikus" hiba a Yahoo IM szolgáltatásában
- Négy kritikus javítás kiadására készül a Microsoft
- Az IT kiadások mind nagyobb részét költjük energiára és hűtésre
- Sophos biztonsági megoldás a General Electric 350.000 gépén
- Piacvezető itthon a NOD32
- "Virus Bulletin 100%" díjat kapott a VirusBuster Professional
- IT hálózatok teljesítmény-optimalizálása az Atigristől
- Naponta közel tízezer újabb víruskóddal fertőzött oldalt talál a Sophos
- Az EU hadat üzen a kiberbűnözésnek
- ActiveX-hiba az Office 2000-ben
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A teljesítmény művészete: a nagy precizitás ultraszéles panorámája
A Porsche Design és az AGON by AOC, a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája bejelentik legújabb együttműködésüket: ez a Porsche Design AOC AGON PRO PD34 gaming monitor.
K&H: az óvatosság már kevés a csalókkal szemben, többre van szükség
A mesterséges intelligencia megjelenése a pénzügyi csalók eszköztárában odavezetett, hogy a laikusok már nem bízhatnak abban, amit látnak vagy hallanak, mert hamis lehet. A K&H Bank segít, hogy egyszerű módszerekkel felismerhesd a támadásokat.
Együttműködési megállapodást jelentett be a SentinelOne és a Lenovo
Többéves együttműködést jelentett be a SentinelOne és a Lenovo, amely keretében Lenovo felhasználók millióinak teszik elérhetővé világszerte a mesterséges intelligencia által vezérelt végpont alapú biztonságot. A Lenovo a SentinelOne iparágvezető Singularity Platformját és generatív AI funkcióit (Purple AI) építi be új PC-ibe, valamint olyan frissítéseket kínál a felhasználóknak, amivel bővíthetik a ThinkShield biztonsági portfólióját és autonóm módon védhetik meg az eszközöket a modern támadásoktól.
Hogyan alakítják át az AI PC-k a vállalati IT-rendszereket?
A beépített mesterséges intelligencia funkciókat tartalmazó személyi számítógépek piaca elképesztően gyors ütemben nő, amivel a vállalatoknak is lépést kell tartaniuk a hatékony és sikeres működés érdekében.
82%-kal nőtt a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech bevétele
82 százalékos növekedéssel, 742,4 millió forintra növelte nettó árbevételét a 2024-es év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég az előző év azonos időszakában elért 408,6 millió forintról. A ViVeTech Nyrt. adózott eredménye ezzel párhuzamosan 67 százalékkal, 91,1 millió forintra emelkedett a tavalyi év első felében elért 54,7 millió forintos szintről – derül ki a társaság által publikált 2024. első féléves jelentéséből.