Compaq-háló a vízműveknek
"A szerződés egy - Compaq-fővállalkozásban megvalósított - komplex integrált információs rendszer bevezetéséről szól, ami az SAP R/3 5 alap moduljának és az IS-U modulnak a telepítésével kerül megoldásra. A rendszer infrastrukturális alapját 64 bites Compaq Alpha szerverek adják, LAN épül ki az egyes telephelyeken, melyeket WAN köt majd össze, és mindezt szervizszolgáltatások egészítik majd ki" - ismertette a szerződés érdekesebb tartalmi elemeit Udvaros Gábor, a Compaq SAP szakértői központjának vezetője. A megvalósítandó megoldás érdekessége még, hogy az SAP és az IS-U funkcionalitásából adódóan később lehetőség nyílik az internet alkalmazására (számlainformációk lekérdezése, átutalások indítása stb.) és CRM megoldásokra is. A szerződés három évre szól, és összes értéke 584 millió forint.
Kapcsolódó cikkek
- Egyesítené hálózati részlegeit a Motorola és a Nortel
- Cisco Navigátor díjat kapott a CIB Bank Zrt.
- Integrált DSL termékekkel a magyar piacra lépett az AVM
- Cégvásárlással javítja WiMAX-szolgáltatásait a Cisco
- Hálózati adatelemző céget vásárol az Oracle
- Cisco-minősítés a NextiraOne-nak
- Az olasz Telsey távközlési cég magyarországi képviseletet nyit
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- IT hálózatok teljesítmény-optimalizálása az Atigristől
- Még szorosabb IBM-Cisco együttműködés
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A SteelSeries bővíti a gaming életmódhoz tervezett Arctis Nova headset termékcsaládot
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.