Szoftverbörze 2000

2000. január 26. 13:41
Üzleti év zárása, nyitása, új adó-, tb- s egyéb, a gazdálkodást érintő jogszabályok, rendeletek - valószínűleg nem unatkoznak így év elején a vállalatok ügyvitelét vállukon cipelő munkatársak. Elkel számukra egy kis segítség, s ebben ma már nincs is hiány.
A hazai és külföldi fejlesztők évről évre egyre profibb, kifinomultabb, a hazai gazdálkodásban kialakult sablonok szerint előkészített, vagy éppen fordítva, lazább keretbe foglalt, s a helyszínen a felhasználó kénye-kedve szerint "testre szabott" ügyviteli vagy szélesebb felhasználási lehetőséget kínálva, vállalatirányítási programokkal, rendszerekkel árasztják el az egyéni vállalkozóktól kezdve a kis-, közép- és nagyvállalatokig a hazai gazdaság, a közigazgatási és a nonprofit szféra szereplőit. A kínálat bemutatását évekkel ezelőtt a Trainex vállalta fel, az első, akkor még ügy- és számvitelinek nevezett Szoftverbörze megrendezésével. Az elnevezésből ma már csak a Szoftverbörze - most éppen: 2000 - maradt, talán a kínálat polarizálódása miatt, és mert a programfunkciók kevésbé férnek bele a korábbi elnevezésbe. A kiállítás hatéves történetén végigtekintve úgy tűnik, nem szerencsés a névadás. A "börze" a magyar szóhasználatban az idegen szavak szótára szerint "elfekvő árukészletek alkalomszerű értékesítését jelenti", s ha nem is fogalmazzuk meg magunkban ezt ilyen szabatosan, hallatán mégis önkéntelenül a "kiárusításra" asszociálunk. S talán ez is oka lehet, hogy a kiállítók öszszetétele szinte évről évre változik. Az első alkalommal - amikor még nem, vagy csak tájékozódásképpen voltak jelen Magyarországon a nagyvállalatokra fókuszáló vállalatirányítási rendszerek gyártói, a számítógépes hálózatok is csak épphogy terjedőben voltak - elsősorban az egyfelhasználós, az egyéni vállalkozók vagy kisebb cégek teljes ügyvitelét vagy annak csak részterületét lefedő programok domináltak, s vonzottak rengeteg látogatót, és a hangulat talán a börze szó másik jelentésére, a tőzsdére emlékeztetett. Megjelentek a már említett multinacionális cégek, de a hazai fejlesztők is megmutatták oroszlánkörmeiket, és a multikétól alig eltérő színvonalú termékekkel lepték meg a piacot. Ennek kapcsán és a hálózatok térhódításával a börze szereplői is megváltoztak, s néhány nagy gyártó vállalatirányítási rendszere is megjelent a porondon, és szinte ezzel egy időben erősen lecsökkent a szerényebb programokat kínálók száma. Tavaly már az új - s tegyük hozzá, hasznos divatot képviselő - döntéstámogatási rendszereket kínálók egyike-másika is kimerészkedett, de úgy tűnik, rájöttek, ez nem az ő fórumuk, s igazuk is van, mint ahogy a nagyvállalati szférának terméket kínálóknak is - hiszen ritka a börze látogatói között a potenciális vevőként szóba jöhető vállalatvezető, főkönyvelő, ezek a rendszerek egyéni bemutatást igényelnek.

A mostani kiállítók listáján végigfutva úgy tűnik, megteremtődött az egyensúly, s valóban azok mutatják be termékeiket, akik a közép- és kisvállalatoktól, könyvelőirodáktól érkező látogatókban potenciális ügyfelet látnak. Az elsősorban a középvállalatok számára - internetes lehetőségekkel bővített - integrált ügyvitelt kínáló két versenytárs, a Scala Hungary és az Exact Hungary mellett az erre a területre is betörni kívánó Oracle a FreeSoft által képviselteti magát, a Financials egy "könnyített" változatát kínálva. Meglepő módon még mindig próbálkoznak újabb és újabb nemzetközi vállalatok, így francia és német cégek kínálata is szerepel az integrált ügyviteli, vállalatirányítási palettán. Az említett piacot célzó hazai fejlesztők közül többen - követve a kinti tendenciát - a valószínűleg komoly felfutás elé néző üzleti intelligencia irányába bővítették rendszerüket.

A bér-, tb- és humánerőforrás-kezelést mindig a hazai jogi vagy szokásjogi sajátosságok határozzák meg, s ezeknek évek óta megvannak a "nagy tudorai" - ilyen például a VT Soft és az L-Soft -, akiknek specikfikus rendszereit az ezzel nem bíbelődő nagyok is szívesen illesztik rendszereikbe. Úgy tűnik, néhányan az ipar felvirágoztatásában is bíznak, mert több rendszernél is találkoztunk termelésirányításra utaló fejlesztéssel.

A platformokat nézve, ma már az ügyvitel számára egyébként tökéletesen megfelelő DOS operációs rendszert szinte teljesen kiszorította az erre a célra kevésbé alkalmas, de a felhasználói felület - főként a vezetői információs rendszerek esetében igényelt - "látványossága" terén valóban többet kínáló különböző Windows-változatok és a Linux berobbanásával a Unix is egyre gyakoribb. A fentiek miatt viszont nő a programok hardverigénye, de a kliens/szerver, sőt az internetes/intranetes megoldások terjedésével ez elsősorban a szerverekre ró nagyobb terhet. Az idei ügyviteli seregszemlén nem kell jövőbelátónak lenni, hogy megjósoljuk, az elektronikus kereskedelem számára hátteret kínáló megoldások iránt lesz fokozottabb az érdeklődés. Az általános megállapítások után következzenek a konkrétumok, nézzünk néhányat a börze résztvevőinek kínálatából!

A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 20:39

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Clipboardic 1.18

A kis segédprogram figyeli a vágólap tevékenységét, és minden alkalommal, amikor másol valamit a vágólapra, automatikusan menti a másolt adatokat egy Windows vágólapfájlba (.clp). Később, amikor újra szüksége lesz a másolt adatokra, egyszerűen kiválaszthatja a megfelelő vágólapfájlt, és a Clipboardic automatikusan beilleszti azt. A Clipboardic lehetővé teszi a vágólap adatainak egyszerű megosztását a helyi hálózat több számítógépe között.

2024. május 6. 16:30

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55