A Sony kivonul a 32 nanométeres chipek fejlesztéséből

Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 8. 08:42

A Sony saját vállalati átszervezése keretében kivonul az IBM-mel és a Sanyóval kötött szövetségből, melyet a 32 nanométeres és annál kisebb csíkszélességgel készülő chipek gyártására hívtak életre.

A Sony az utóbbi években nem dicsekedhet igazán sikeres üzleti mérleggel, ezért a vállalt vezetése teljes átalakítást és arculatváltást kezdett meg. Ennek részeként a Sony az eredeti fogyasztói-elektronikai szegmensre koncentrál, és lassan leépíti egyéb, túlságosan is szerteágazó érdekeltségeit. Az egyik tipikus példa erre a vállalat chipfejlesztési tevékenysége.

A chipek kifejlesztése igen költséges és a csökkenő árak miatt nem könnyen haszonra fordítható tevékenység. A Sony esetében a f ő csapás a PlayStation3-ban használt Cell központi egységek és RSX grafikus magok gyártása volt. Ez az elmúlt években elegendőnek tűnt ahhoz, hogy fenntartsák érdekeltségüket a szektorban. A vállalat átszervezése mellett azonban két dolog is a szövetségből történő kilépés mellett szólt. Az egyik a PlayStation3 sikertelensége. A konzol már indulóban is kissé gyengén kezdett, ám az érdeklődés azóta inkább csökkenni, mint nőni látszik, ráadásul a rengeteget késő megjelenés miatt időközben piacra dobták a Nintendo Wii konzolját, mely eddig elérhetetlen rétegeket is elcsábított, ezzel elvágva a Sony terjeszkedésének útját. A másik tényező a csúcstechnológia használata, a méretek csökkenésével a fejlesztési költségek ugrásszerűen megnőnek, így könnyen előfordulhat, hogy egy jövőbeli PlayStation4-hez egyszerűbb processzorokat vásárolni, vagy gyártatni, mint kifejleszteni.

Kulcsszavak: processzor Sony

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36