Antilop: elindult a korrupcióellenes honlap

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 14. 09:29

Keddtől üzemel az a  korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

Hozzátette: aki bejelent egy ilyen ügyet, regisztrációs számot kap, amely megjelenik az oldalon. Általában harminc nap alatt vizsgálnak ki egy ügyet, de ha ez hosszabb időt vesz igénybe, 15 nap után jelzik a bejelentőnek. Mint mondta, mindenkinek visszajeleznek, a vizsgálat eredményétől függetlenül.

Az internetes oldalon bárki tehet bejelentést, ehhez mindössze egy e-mail cím szükséges, név nem - közölte a miniszter.

Bajnai Gordon jelezte: nemcsak az uniós pályázatok eredményei, hanem a bírálóbizottság összetétele is elérhető az internetes oldalon, amire kevés európai  országban van példa. Kiemelte: az is újdonság, hogy minden pályázó, így a vesztesek is nyomon követhetik az elbírálás folyamatát, például az értékeléseket, vagy az anyaghoz kapcsolódó levelezést. Vessünk véget a mutyizásnak, a közpénzek körüli sanda történeteknek, a korrupciónak  - hangoztatta.

A miniszter maga hozta szóba, hogy kapott olyan kritikai észrevételeket, amelyek szerint az internetes oldal erősíti Magyarország "nagy múltú feljelentő hagyományait". Lehet, de nekünk választani kell aközött, hogy ettől tartunk-e jobban, vagy attól, hogy Magyarország eljátssza az emberek hitét - fogalmazott, hozzátéve: az ország érdekében a maximális átláthatóságot kell biztosítani.

Leszögezte: azt szeretné, ha minden csalni szándékozó feje felett ott lebegne a veszély, hogy őt feljelentik, megtalálják, és kíméletlenül fellépnek vele szemben, illetve hogy  minél kevésbé lehessen hírbe hozni a magyar fejlesztéseket.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország a negyvenedik hely körül van a Transparency International világranglistáján, ami megfelel az ország átlagos fejlettségének, de szeretnének ezen tíz helyet javítani.

Bajnai Gordon úgy látja, a korrupció legjobb ellenszere a nyilvánosság, az átláthatóság, a jól érthető szabályok. Nem hagyhatjuk, hogy néhány szélhámos vagy bűnöző miatt ez az óriási lehetőség, amit az uniós támogatások jelentenek, veszélybe kerüljön - jelentette ki.

Kérdésre válaszolva kitért arra: ha egy uniós pályázat kapcsán Magyarország tárja fel a szabálytalanságot, akkor a pénzt egy másik projektre lehet fordítani, ha azonban erre uniós ellenőrzés derít fényt, akkor a támogatás összegét az EU kapja vissza.

Beszámolt arról, hogy egyeztetett a rendőrséggel és az ügyészséggel a visszásságot megállapító vizsgálati eredmények továbbküldéséről, de egyeztetett az együttműködésről a nemzetbiztonsági szolgálatokkal is.

Újságírói érdeklődésre közölte: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen belül megalakuló néhány fős közérdekű bejelentések osztálya vizsgálja majd az interneten érkező információkat.

Kulcsszavak: közigazgatás GKM EU

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36