Firefox 3 utolsó béták februárban
Mindez azt jelenti, hogy a végleges változat valószínűleg a legutóbbi menetrend szerint, azaz az idei év első felében kikerülhet a felhasználókhoz. A Mozilla fejlesztői az első béta változat óta több mint ezer sebezhetőséget kijavítottak, most pedig az utolsó rések befoltozásán dolgoznak, emellett pedig esztétikai simításokat végeznek a böngészőn. Ez utóbbiak közé tartozik az új adathalász-szűrő megoldás, a könyvjelzőket és előzményeket felváltó Places véglegesnek szánt verziója, vagy éppen a Mas OS X interfész. A fenti módosítások a negyedik bétára vonatkoznak, mivel a harmadik nyilvános tesztváltozat kódjait már lezárta a Mozilla.
Miközben a felhasználók a Firefox 3-ra várnak, a Mozilla már nagyra törő terveket sző a következő, 4-es verzióval kapcsolatban. Ezek szerint a következő generációs web-böngésző a teljesen újratervezett Mozilla 2 platformon fut majd, amely az eddiginél jóval nagyobb mértékben támogatja majd a web 2.0 alkalmazásokat, illetve számos webes protokollt és az AJAX megoldásokat is. A Mozilla egyébként semmilyen előzetes menetrendet nem közölt a Firefox 4-gyel kapcsolatban, de következtetni persze azért lehet: a Firefox 1,5 2005-ben, a Firefox 2 pedig 2006-ban lett kibocsátva, a Firefox 3 idén tavaszra várható, így a 4-es feltételezhetően még 2009-ben kijön majd.
Kapcsolódó cikkek
- A magyarok 40 százaléka Firefoxot használ
- Veszélyes rés a Firefoxon
- Ismét veszélyben a Firefox-felhasználók adatai
- Vezetőváltás a Mozillánál
- Jelszólopást lehetővé tévő rés a Firefoxon
- Az otthoni Firefox-beállítások lehívása bárhonnan
- Böngészőújdonságok decemberben
- Letölthető a hétfőn megjelent Firefox-frissítés frissítése
- Újabb Firefox-frissítés a jövő héten
- Megjelent a Firefox 3 Beta
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.