Újfajta számítógép-memória akár négyszeres kapacitással
Milkovits Gábor, 2008. február 27. 20:15
A MetaRAM nevű amerikai cég olyan újfajta számítógépes memóriát fejlesztett ki, amely akár megnégyszerezheti a jelenlegi DRAM eszközök teljesítményét.
A MetaRAM találmányának előnye, hogy úgy tudja a memóriamodulok térbeli elhelyezésével fokozni a csip teljesítményét, hogy eközben kompatibilis marad a jelenleg használatos DIMM csatlakozókkal. A kétszintű MetaSDRAM RDIMM eszközök a gyártó becslése szerint jelentősen csökkenthetik az árakat is – egy 16 processzormagos, 250 GB RAM memóriával ellátott szerver például mindössze 50 ezer dollárból kijönne a csip alkalmazásával, ami mintegy 90%-os csökkenést jelent a mostani árakhoz képest. A MeataRAM első körben két memórialapkát dob piacra: a kétszintű, 8 GB-os DIMM csatlakozást támogató MetaSDRAM MR08G2-t, illetve a kétszintű, 16 GB-os DIMM kompatibilis MetaSDRAM MR16G2 memórialapka-készletet. Előbbi darabja 200, míg utóbbié 450 dollárba kerül 1000 darabos rendelés esetén.
A MetaRAM alapítója és jelenlegi vezérigazgatója az a Fred Weber, aki korábban az AMD technológiai igazgatójaként az igen sikeres Opteron szerverprocesszorok fejlesztését irányította. Weber idejekorán felismerte, hogy a számítógépek sebességét leginkább visszafogó „üvegnyak” a memória, így erre alapozta saját új cégét, a MetaRAM-ot. A vállalkozás társalapítója Suresh Rajan, aki korábban az nVidia-nál töltött be vezető tisztséget.

Kulcsszavak: memória
Kapcsolódó cikkek
- Közösen gyárt NAND flash memóriát a Toshiba és a SanDisk
- A Samsung kész a 64GB SATA II SSD tárolókkal
- Memóriák: a specifikáció nem minden
- 16 GB-os Sony USB Memory Stick 31 Mb/s-os sebességgel
- Kétszeres kapacitású NAND flash a SanDisktől
- Kingston fejlesztések
- Szupergyors NAND flash-t fejleszt az Intel és a Micron
- Tényleg kettő-az-egyben: dominó USB meghajtó
- Új Intel SSD mobilkészülékekhez
- Színes pendrive-ok a Kingstontól
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
2024. május 17. 19:28
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59