A piac fellendülésére számít a Synergon
A Synergon stratégiájának kiemelt szerepet kapnak az internetes (e-business alapú) megoldásokra fókuszáló szolgáltatások és termékek, valamint a regionális akvizíciók. A Társaság első lépésben Horvátországban, Romániában és Szlovákiában tervez akvizíciókat, közben a fejlettebb csehországi és lengyelországi piacra lépés lehetőségeit is vizsgálja. A Synergon jelentős mértékben növelni kívánja az internethez kapcsolódó szolgáltatások és termékek értékesítését, valamint az erőforrás-kihelyezésből (outsourcing/ remote management) származó bevételét. A nagyvállalatokon túl a Synergon számít a gyorsan fejlődő közepes méretű vállalkozásokra is.
Gyurós Tibor elnök szerint: "A Synergon egyértelműen növekedésre van ítélve. Ez eddigi sikereink egyik titka. A további növekedéshez azonban a régió piacai felé kell fordulnunk. A regionális terjeszkedés mellett célunk, hogy a magyar IT-infrastruktúrát internetes megoldásokkal fejlesszük és ügyfeleinket felkészítsük az üzleti alkalmazású Internet, az e-business kihívásaira."
Kapcsolódó cikkek
- A HTCC tavalyi éve: meredek forgalomnövekedés és veszteség
- Tavaly 14 százalékkal nőtt a Dell nyeresége
- TvNetWork: 723 millió forint nyereség 2007-ben
- A Synergon újabb Cisco minősítése: a világon ötödikként
- Synergon: 7%-os csoportszintű negyedéves üzemi nyereség
- Synergon: 327,79 millió mérleg szerinti nyereség
- Check Point: rekord negyedéves és éves eredmények
- A Synergon 1,5 milliárd forintos megrendelést kapott a honvédségtől
- Távozik Juhász Attila a Synergontól
- Synergon: opciós program módosítás, saját részvény vásárlás
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.