Betörne a laptoppiacra a Nokia?

Milkovits Gábor, 2009. február 26. 21:20

Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia vezérigazgatója a finn YLE televíziónak adott interjúban közölte, „igen aktívan fontolgatják azt a lehetőséget”, hogy noteszgépeket forgalmazzanak a jövőben.

Erről szóló híresztelések már tavaly felröppentek a sajtóban, azonban a Nokia részéről mindeddig nem hangzott el hivatalos kommentár. Kallasvuo szerint nem egészen öt éven belül a ma mobiltelefonnak, illetve hordozható PC-nek hívott eszközök szinte megkülönböztethetetlenek lesznek egymástól. Már ma is több százmillió az olyan emberek száma világszerte, akik első internetes élményüket mobiltelefonjukon szerzik. A Nokia-vezér szerint ez jól mutatja, hogy a kétféle eszköz funkciói egyre inkább közelítenek egymáshoz.

Elemzők szerint a Nokia óriási háttér-infrastruktúrájával gond nélkül megjelenhet a laptop-piacon, annak ellenére, hogy az igencsak telített és óriási ott a verseny. Ben Wood, a CCS Insight kutatási igazgatója a Reuters-nek elmondta, hogy a lehetőség azért is lehet vonzó a finn mobilóriás számára, mert a szolgáltatók igen gyakran kínálnak manapság kedvezményes áron laptopokat is a 3G előfizetések mellé. A kétféle iparág közelítésének jeleit egyébként a másik oldalról is meg lehet figyelni, ugyanis az Acer, a HP és a Lenovo is tervbe vette, hogy okostelefonokat fog gyártani/forgalmazni a közeljövőben.

Kulcsszavak: Nokia notebook

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36