Nyolcadik generációs LCD üzemet nyit az LG
Az LG Display hétfőn megkezdte a termelést új, 1,6 milliárd dolláros költséggel épült üzemében. Az LCD-gyártósor fő termelési területe a televíziógyártás lesz, ám már az úgynevezett nyolcadik generációs technológiával. Ez egyszerre olcsóbb gyártást és takarékosabb panelek előállítását teszi lehetővé, ami napjainkban már komoly értékesítési szemponttá lépett elő, olyannyira, hogy az EU tervei szerint a hűtőgépekhez és mosógépekhez hasonlóan külön energiakategóriákba sorolnák a készülékeket. Az új gyártósor másik előnye, hogy igen nagy, 2,2 méterszer 2,5 méteres gyártópanelekből vágják ki a kijelzőket, ami a méret növelését is lehetővé teszi az olcsóbb gyártás mellett. Ez a gyártólapméret az LG Display szerint leginkább a 32, 47, 55 inches átmérőjű, vagyis akár közel másfél méteres kijelzők előállításához illik a legjobban, ilyenkor a legkisebb a veszteség, tehát legjobb a gyártás hatásfoka. Az új gyár azért is fontos lépés, mert a kezdetben havi 20 ezer gyártólappal számoló, később ezt 83 ezerre feltornászó üzem a világ második legnagyobb LCD kijelzőgyártójának zászlóshajója lesz.
Közben a piac is változik, az eddig viszonylag kis felvevőpiacnak szánt Kínában külön csomagot dolgoztak ki a vidéki lakosság elektronikai-cikk fogyasztásának növelésére, így itt jelentősebb értékesítések várhatók. Az LG szerint az idei várható 134 millió eladott LCD televízióról 2011-re 181 millióra nő az évi fogyasztás, igaz, közben csökkenő árakkal számolnak, tehát a profit nem fog arányosan nőni. Mindeközben a konkurencia is résen van, a Samsung és a Sony által létrehozott S-LCD közösvállalat április és június között folyamatosan üzemeli be saját, 1,8 milliárd dolláros költséggel épülő hasonló üzemét a szintén dél-koreai Tangjeongban.
Kapcsolódó cikkek
- 1 ms 27"-es Viewsonic LCD
- LG HR500: 85 órányi HD-felvételt lehet tárolni az új Blu-ray lejátszón
- Az LG Electronics javította eredményeit
- LG: arccal a környezetvédelem felé
- Újabb zenemobilt kínál az LG
- A HDTV-standard fékezi az LCD-fejlesztést
- BenQ LCD hihetetlen kontraszttal
- LG MINI GD880: korlátok nélküli webes élmény
- Sharp 3D mobilkijelzők
- Red dot és iF formatervezési díjakat nyertek az LG telefonok
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.