Kábelkommunikációs konferencia a Hiltonban
Stefler Sándor, a Matáv PKI-FI részéről A ktv mint multimédia című előadásában a legkorszerűbb kétirányú kábeltévé-hálózatok technológiai kérdéseit foglalta össze. Megállapította, hogy a jelen és közeljövő legnagyobb kihívása e téren a szolgáltatók számára mégis a tartalom és a kedvező tarifa. Gene Musselmann, az UPC közép-európai elnöke előadásában az "UPC Telekabel" ausztriai sikertörténetét ecsetelte.
A konferencián hét nagyobb előadás-, panelvitacsoportot alakítottak ki. Az első nap végén a hazai kábelszolgáltatók sportszerű versenyének feltételeiről tartanak panelvitát. A második napon pedig a kábeltelefónia bevezetésével kapcsolatos regulációs kérdésekről tartandó panelbeszélgetés ígérkezik leginkább érdekesnek.
Kapcsolódó cikkek
- Az EU-bizottság az Európai Bíróság elé viszi a magyar kábeltelevíziós szabályozást
- Görögországban világfórum kezdődött az internet irányításáról
- Nemzetközi konferencia a hírközlés-szabályozásról
- Innovatív szellemi tulajdon és versenyképesség
- Az ECCA kábelkongresszus kulcsszavai: Triple Play, széles sáv, VoIP, tartalom
- GVH: harminc milliós bírság kábeltévés társaságnak
- Elektromos hulladék: csak 10 százalék hasznosul újra
- Befejeződött az információs technológiai csúcsértekezlet
- GVH: hatmilliós bírság egy győri kábeltelevíziós szolgáltatónak
- UPC Magyarország - indokolt a kábeltelevíziós díjemelés
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.