A Yahoo szerint 285 millió elektronikus adatot loptak hackerek 2008-ban

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 17. 11:00

Hackerek 285 millió elektronikus adatot loptak el tavaly, többet, mint az előző négy évben összesen.

A Yahoo internetes hírportál ismertette azt az új tanulmányt, amely szerint az adattolvajok egyre profibbak a cégek által óvatlanul tárolt titkos információk ellopásában. A számok a Verzion Communications Inc. nevű cégtől származnak, amely azzal foglalkozik, hogy a betörések után "post mortem" vizsgálatot végezzen. A jelentésből egyetlen "áldozatot" sem sikerült beazonosítani, illetve a legtöbb betörés még csak nem is publikus. Ez leginkább azért van így, mert a rendőrség mindaddig nem kívánja a vonatkozó információkat közzétenni, amíg folyamatban van a nyomozás vagy a hackerre vonatkozó adatok még valósak, azaz "forró a nyom".

Az elorzott adatokat sokszor semmire sem használják fel a cyberbűnözők, ami leginkább az ellopott laptopokkal kapcsolatos ügyekre jellemző. A Verzion azonban csak azokat az eseteket elemezte, amelyeknél az ellopott adatokat fel is használták a bűnözők - például hamis bankkártyákat készítettek, lakásokat vásároltak vagy esetleg drága gyógyszereket vettek nagy tételben az ellopott adatok segítségével.

A Verzion azt is kiderítette, hogy az esetek 90 százalékában alapszintű biztonsági megoldásokkal meg lehetett volna akadályozni a betöréseket. Peter Tipett, a cég kutatási részlegének vezetője szerint ugyanakkor a bűnözők nem a "bejárati ajtón" rontanak be, hanem megkeresik azt a gyenge pontot, amelyen át könnyen és simán be tudnak hatolni, például - az előbbi hasonlattal élve - a ház oldalán lévő "ablakon" keresztül. Ez az "ablak" egy cég esetében akár az alacsony szintű hozzáféréssel rendelkező munkatárs is lehet, akinek a gépén nincsenek felinstallálva a legjobb biztonsági szoftverek.

Az ő gépeiken keresztül a hackerek aprólékosan át tudják vizsgálni az egész hálózatot, hogy továbbhaladhassanak a célpont felé. Ráadásul a bűnözők egész komplex és kifinomult szoftvereket használnak, amelyeket speciális támadásokhoz fejlesztettek ki. A biztonsági cégek és a bűnüldöző szervek nem is ismerik azokat.

A Verzion még azt is hozzátette tanulmányához, hogy az ilyen ügyek 93 százaléka a pénzügyi szektorra jut.

Kulcsszavak: Yahoo hacker

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36