Asus EEE Top: minden egyben

Kiss Ádám Zoltán, 2009. július 4. 19:17

Az Asus EEE PC Top jellemzői: érintő képernyő, széles mobilitás és csendes működés, az érintő képernyőre optimalizált alkalmazások jól használható mini számítógéppé teszik, lakásba vagy irodába.

A nagy dolog ebben a kis számítógépben az érintéssel vezérelhető kijelző. Könnyen irányíthatóak az érintésre optimalizált alkalmazások, mindent ugyanúgy elvégezhetünk a képernyőn ujjnyomással, mint az asztali gépen egérrel. A család minden tagja számára egyszerűen irányíthatóvá válnak a programok, még azok számára is, akik nem kezelik otthonosan a számítógépet. Hagyhatunk egymásnak üzeneteket, szörfözhetünk a világhálón, vagy akár rajzolhatunk kis ábrákat a csevegőprogramba. Ahhoz, hogy az EEE Top rendelkezésünkre álljon, csak be kell dugni a hálózati aljzatba. Ugyanilyen egyszerűen össze is csomagolható és a lakás másik pontján újra üzembe helyezhető. A Windows Easy Mode azok számára is használhatóvá teszi a PC-t, akit egyáltalán nem jártasak ebben, a legáltalánosabban használatos alkalmazások egy felhasználó barát kezelőfelületről érhetőek el.
 
 Az EEE PC Top gyakorlatilag egy vékony TFT monitorból áll, de szinte mindent tud, amit egy otthoni asztali számítógép. Az internetre vezeték nélkül, WiFi 802.11n szabványú hálózati kártyával csatlakozhatunk. A kényelmes netes kommunikációhoz 1,3 megapixeles webkameránk és beépített mikrofonunk van, a hűtése kiváló és a működése nagyon csendes, 26 dB alatt marad, így nem zavar a nappaliban, ha TV néznénk vagy zenét hallgatnánk. Az EEE Top beszerelt hangszórói 5.1 térhatású hangot nyújtanak a 16:9-es, szélesvásznú kijelzőn megjelenő képéhez. Az Asus Splendid Video technológiája az EEE PC képernyőjén is élethű színeket és elmosódás mentes mozit produkál. A grafikát teljesítményt az ATI Mobility Radeon HD3450 videokártya biztosítja, a mi akár egy egyszerűbb 3D-s játékhoz is elegendő.
 
Technikai felszereltsége:
 

  • Operációs rendszer: Microsoft Windows Xp
  • Processzor: Intel Atom N270
  • Memória: 1GB DDR2
  • Háttértár : 160GB HDD
  • Kijelző: 15,6"-os érintőképernyő LCD
  • Chpikészlet: 945 GSE
  • Video vezérlő: integrált
  • Hangkártya: 5.1 audio
  • Hálózat: 10/100/1000 ethernet (RJ45), WLAN
  • Beépített kártyaolvasó: SD/SDHC/MS/MS Pro
  • USB kapu: 6 db USB2.0 kapu
  • Webkamera: 1,3 MPixel
     
Kulcsszavak: Asus notebook

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36