Internetes dokumentumtár három Győr megyei könyvtár anyagából
Elektronikus dokumentumtár kialakítására 77 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert három, Győr-Moson-Sopron megyében működő könyvtár. A fejlesztés eredményeként a közös internetes portálról elérhető lesz 67 ezer dokumentum, egyebek között kották, hangoskönyvek, videokazetták, tanulmányok és önkormányzati újságok cikkei - mondta Mennyeiné Várszegi Judit projektvezető az MTI-nek hétfőn.
A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár több mint 52 millió forintot, a csornai városi könyvtár csaknem 19 milliót, az MTA Regionális Kutatások Központja győri székhelyű tudományos intézetének bibliotékája pedig 6,5 millió forintot költhet fejlesztésre a
projekt keretében.
A szakember ismertetése szerint a program befejezését követően jövő ősztől a felhasználók megtalálják az online katalógusban a mikrofilmeken tárolt régi sajtóanyagokat, a megye közéleti személyiségeinek, a kulturális élet jeles egyéniségeinek életrajzait, továbbá a régi helyismereti könyvek és a tankönyvtár teljes állományát.
A Kisalföldi Tudástár elnevezésű portálról elérhetővé válik majd a helyismereti wikipédia, amely információkat tartalmaz a megye településeinek nevezetességeiről, értékeiről. A könyvtárhasználat mikéntjéről pedig a könyvtári tudástárban tájékozódhatnak a böngészők. A fejlesztés révén átjárható lesz a három bibliotéka adatállománya, s lehetőség nyílik a könyvtárközi kölcsönzésre is.
A pályázati forrásból képzésre is jut. Így az olvasók az elektronikus katalógushasználatot sajátíthatják el, míg a könyvtárosok egyebek között angol és német szaknyelvet tanulhatnak.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Kapcsolódó cikkek
- E-média táblagép és a felhő-alapú e-könyvesbolt a Sharptól
- Jelentősen bővült idén az országos levéltár digitális anyaga
- Közös portált indít nyolc múzeumi könyvtár
- Csaknem százmilliós uniós könyvtárfejlesztés Szabolcsban
- Elektronikuskönyv-olvasókkal bővül az Országos Széchényi Könyvtár
- Athenaeum az interneten
- Digitalizálják a nógrádi múzeumok könyvtári állományát
- Már 14 millió dokumentum érhető el az Europeana honlapon
- Megegyezett a Google Európa legnagyobb könyvkiadójával
- Új Corvina Digitális Tudástár a könyvtárakban – Az olvasás szabadságáért
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.