Digitális tananyagok az informatikusképzésben

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 21. 13:16

Új digitális tananyagokkal képzik szeptembertől az informatikus hallgatókat az ELTE-n, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) és a Műegyetemen (BME).

Két projekt keretében, összességében 250 millió forintot meghaladó költségvetéssel több mint 50 új tananyagot fejlesztettek az oktatók, amelyet a jövőben évente félezer diák használ majd tanulmányai során - olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben, amely szerint a programnak köszönhetően a nemzetközi informatikai és üzleti mesterképzés, az EIT ICT Labs Master School diákjai is 17 új angol nyelvű, digitális tananyagból sajátíthatják el a legújabb informatikai technológiákat.
 

Mint írták, az ELTE és a BME együttműködésében megvalósult tananyagfejlesztés célja az volt, hogy Európai Unió informatikai tudományos és innovációs közössége, az EIT ICT Labs mesterképzéséhez illeszkedő digitális tananyagok jöjjenek létre.
 

Az ELTE, illetve a PPKE együttműködésében az előbbivel párhuzamosan megvalósult projekt keretében 45 modern, színvonalas, hiánypótló, bárki számára ingyenesen elérhető elektronikus tananyag kifejlesztésére is sor került. A projekt során több képzést is szerveztek, amelyek keretében az oktatók elsajátíthatták a tananyagok későbbi alkalmazásának módját és külön képzéseken fejlesztették az egyetemi oktatók angol nyelvtudását.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új vezető a Microsoft Magyarország élén

2022. július 1. 11:16

A hatás mechanizmusát keresik az IVSZ MENTA 2022 előadói

2022. június 30. 12:40

Az ESET új, hálózati szintű megoldást kínál a távközlési és internetszolgáltatók számára

2022. június 23. 11:24

A raktár nélküli webshopoké a jövő

2022. június 19. 13:24