Adatlopás, ami nem csak az interneten fenyeget

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 4. 14:34

Nem mindegy, kiknek adjuk meg személyes adatainkat az interneten. Ha illetéktelenek kezébe kerülnek, nemcsak anyagi kár érhet bennünket.

Bár sokszor, sok helyen felhívják a figyelmet a kockázatokra, a legtöbben mégis a pénztárcájukban vagy kézitáskájukban tárolják a legfontosabb személyes adatokat. Az emberek jelentős része mégis az online adatlopástól tart leginkább, de minden harmadik ember számár az is elképzelhető, hogy a kukából szedik ki bizalmas adataikat - hangzott el a Kossuth Rádióban.

Az okostelefonok és táblagépek jóvoltából ugyanakkor számos olyan információ is illetéktelenek birtokába juthat, amely nemcsak az adatlopásban érintett illetőt, de adott esetben a munkáltatóját is hátrányosan érintik - mondta a Napközben című műsorban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Péterfalvi Attila arról beszélt, hogy súlyos anyagi károkat okozhat, ha valakinek ellopják a bankkártyáját, de a magán- és hivatali levelezések megismerésével, a közösségi portálokon rendelkezésre álló információk alapján komplett személyiségeket lophatnak el egyesek.

A hatóság elnöke hangsúlyozta: sokan nem tárolják megfelelően jelszavaikat, adatvédelem azonban nem létezik adatbiztonság nélkül. "A biztonságot elsősorban az adatkezelőknek, tehát sok esetben saját magunknak kell megteremteni, ez az egyik legbiztosabb módja annak, hogy megvédjük adatainkat" - magyarázta.

A jog ugyanis megelőzésre nem jó, ha bekövetkezett a baj, akkor bizonyos mértékig segítséget nyújthat, de nem képes meg nem történtté tenni a jogsértést - jelentette ki a Kossuth Rádióban Halász Bálint internetjogász. Mint mondta, Magyarországon a felhasználók többnyire tudják, hogy mikor mihez járulnak hozzá, a hazai cégek többsége pedig odafigyel arra, hogy jogszerűen működjön. Probléma szerinte azokkal a külföldi módszerekkel van, amelyek sok esetben bankok honlapjait másolják, és így próbálják kicsalni az emberek belépési adatait.

Forrás: Kossuth Rádió/Napközben / hirado.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Google vezérigazgatója jelentette be a Google Bard indulását

2023. február 7. 12:34

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51