A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora

forrás: Prím Online, 2022. május 5. 11:20

A GKID (korábbi nevén GKI Digital) 2022-ben immár hetedik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. Az összesített mezőny élén több mint bruttó 210 milliárd forintos online forgalommal ezúttal is az eMAG-Extreme Digital végzett. Az élelmiszerek, háztartási cikkek (gyűjtőnéven FMCG termékek) online piacának a legnagyobb szereplője a Tesco. Idén először külön rangsor készült a 100%-ban magyar tulajdonú e-kereskedelmi cégekről: ennek első helyére az Euronics került. 

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő legnagyobb online kereskedőkről. A tavaly megkezdett gyakorlatot folytatva az e-kereskedelmi kutatócég ezúttal is több tematikus rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő rangsora mellett ismét elkészült a dedikáltan online FMCG termékek eladásával foglalkozó cégeket tömörítő lista is. Idén először a bruttó 5 milliárdos online forgalmat meghaladó, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült.

 

Koncentráltabbá vált az online piac 2021-ben

2021-ben a magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma meghaladta a bruttó 520 milliárd forintot. A TOP15 kereskedő forgalom tekintetében már a teljes online kiskereskedelmi piac 43%-át képviseli (ez két százalékpontos emelkedés a tavalyi mezőny piaci súlyához képest). Ezzel minden online elköltött 100 forintból 43 forintot a TOP15 online áruház valamelyikében hagytak ott a magyar vásárlók 2021-ben.

 

A magyar online kiskereskedelmi piac – leginkább a pandémia hatására történt – koncentrálódását jelzi, hogy a TOP10 forgalmi súlya is tovább erősödött: 36%-ról 39%-ra.

 

 

TOP15: Élen az eMAG-Extreme Digital, erősödött az Alza, nagyot ugrott a Kifli.hu

A 2021-es online forgalmi adatok alapján Magyarország legnagyobb e-kereskedője ezúttal is az eMAG-Extreme Digital lett. A piacvezető vállalat súlyát jelzi, hogy saját piactere, az eMAG Marketplace önmagában is a negyedik legnagyobb forgalmú szereplő lenne a listán, ha különálló vállalkozásként rangsorolnánk.

 

„Különösen büszkék vagyunk a mostani első helyezésre, hiszen a 2021-es számaink azt bizonyítják, hogy nem csak a pandémia első, korlátozásokkal teli évében, hanem azt követően is jól teljesítettünk. A hibrid üzleti modell mellett az eMAG Marketplace is fontos pillérünk. Az Extreme Digital és az eMAG összeköltözése nyomán idén a hatékonyságot növelő megoldásokra és a vásárlók kényelmét szolgáló újításokra helyezzük a hangsúlyt, annak érdekében, hogy piacvezető pozíciónkat tovább erősíthessük.” – értékelte két márkájuk első helyezését Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

 

A dobogó második fokára – története során először, egy helyet javítva – a cseh Alza került. Takács Csaba, az Alza.hu ügyvezető igazgatója így kommentálta az eredményt: „Büszkék vagyunk rá, hogy a növekedésünk nem állt meg, és az elvárt tempóban tudtunk bővülni a pandémia második évében is. 2021-re készülve senki sem tudta, lesznek-e újra lezárások, hogy fognak működni az ellátási láncok, valamint, hogy a gyártók gyártanak-e. Végül valamivel nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb év lett a 2021-es, mint az előző, de csak annyiban, hogy több idő volt a reagálásra. A tavalyi év során 220 ezer tételesre emeltük a kínálatunkat és sokat dolgoztunk azon, hogy az Alzaboxaink is a lehető legmegfelelőbb helyekre kerüljenek ki. Bevezettük az automaták napi kétszeri töltését, és elindítottuk a kedvező árú aznapi kiszállítást, valamint az időablakos kézbesítést. 2022-ben is tovább dolgozunk a kiszállítási rendszer finomhangolásán, mert a vásárlók számára egyre fontosabb a gyors, megfizethető, rugalmas csomagátvétel.”

 

A 2021-es eredmények alapján, az idei eTOPLISTA harmadik helyén a Media Markt online áruháza végzett: „A 2021-es év sok szempontból a kihívások éve volt, a pandémia hullámok sorozata a szemünk láttára változtatta meg a megszokott és tervezhető társadalmi és gazdasági folyamatokat. A chiphiány, a felborult gyártási és logisztikai folyamat, ellátási bizonytalanságot okozott. A helyzetünket még az is nehezítette, hogy az év szezonjának kikiáltott novemberi hónapban hosszabb időre le kellett állítani a webáruházunkat. Mindezek ellenére a MediaMarkt nagyon jó évet zárt, a közel 20%-os forgalomnövekedés is azt mutatja, hogy sikeresen és gyorsan tudtunk reagálni a kihívásokra. Az éves várakozásainkat számos külső tényező befolyásolhatja még, de azt látjuk, hogy a vásárlók részéről folyamatos az igény a kényelmi szolgáltatások biztosítására, fejlesztésére, így azok körét folyamatosan bővítjük. Az online áruhitel továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, aminek köszönhetően kiszélesedtek a vásárlási lehetőségek.  Erősödött a fogyasztói tudatosság, a fenntarthatóság iránti igény, ennek mentén tervezzük a fejlesztéseinket, magas szintű kiszolgálást és vásárlói élményt biztosítva vásárlóinknak, bárhol is lépnek velünk kapcsolatba.” – foglalta össze a Bombera Zsolt, a MediaMarkt Magyarország e-Commerce & marketing igazgatója.

 

Idén ismét az ötödik helyre került a Telekom, a vállalat egyben az ország legnagyobb online mobil és tablet értékesítője is. 

 

A 15-ös mezőny legnagyobb fejlődése a Kifli.hu-hoz köthető: a cseh online élelmiszeráruház a tavalyi listán még a 12. helyen szerepelt, de a sikeres piaci terjeszkedésének köszönhetően a mostani – 2021-es adatokon alapuló – rangsorban már a hatodik helyre ugrott fel, ezzel az online FMCG kereskedők mezőnyében közelebb került a 4. Tesco-hoz, aki 2021-ben még megtartotta a kategórián belüli első helyét.

 

„A tudatos építkezésnek köszönhető eredménynek tartjuk, hogy a tavalyi 12. után idén a 6. helyre ugrottunk fel. Ez is, és a cég szinte minden területére érvényes kétszeres növekedés is igazolja a küldetésünk sikerét, hogy segítünk a vásárlóinknak jobban enni és élni.” – kommentálta az idei mezőnyön belüli legnagyobb ugrást Klekner Péter, a Kifli.hu ügyvezető igazgatója.

 

Az összesített mezőny legnagyobb, 100%-ban magyar tulajdonosi hátterű cége az Euronics, mely a 2021-es eredményeivel az összesített mezőny 7. helyezését érte el.

 

A TOP15 újonca idén a 14. helyen debütáló pepita.hu, amely hibrid (saját és piacteres) értékesítési modelljével néhány éven belül akár az eMAG Marketplace kihívója is lehet.

 

A legnagyobb forgalmú online kereskedők 2021-es rangsora:

 

 

Az online FMCG kereskedők mezőnyét a Tesco, a Kifli.hu és az Auchan vezeti

Az online élelmiszer és drogéria kereskedők mezőnyének legnagyobb forgalmú szereplője ismét a Tesco lett, második helyre – szintén másodszorra – a Kifli.hu került, míg a harmadik pozíció 2021-ben is az Auchan online áruházáé lett.

 

A legnagyobb forgalmú online FMCG kereskedők rangsora:

 

 

Az FMCG termékkategória internetes értékesítési forgalma 2021-ben 53,7%-kal nőtt Magyarországon: ezzel ez lett a leggyorsabban bővülő szektor az online kiskereskedelmen belül, miközben a negyedik legnagyobb online területté is vált a maga bruttó 118 milliárd forintos forgalmával. A TOP8 kereskedő 2021-es összesített online forgalma elérte a bruttó 80 milliárd forintot. Tekintettel arra, hogy ezen kereskedők nem csak gyorsan forgó fogyasztási cikkeket értékesítenek, a szektor bruttó 118 milliárdos forgalmának hozzávetőleg 63%-áért felel a nyolc legnagyobb kereskedő. 

 

A szegmens 2021-ben nem csak forgalom, hanem kínálat és szolgáltatási paletta terén is sokat fejlődött, mára nem csak a kereskedők, hanem az üzleti modellek is versenyeznek egymással: az áruházi kínálatra épülő „hagyományos” modell mellett egyre hangsúlyosabb a gyorskereskedelmi, dedikált online kínálatra épülő kiszolgálás is. Az áruházi háttérre alapozó működési logikát a listát vezető Tesco mellett az Auchan, valamint a Spar képviseli, míg a gyorskereskedelmi működés éllovasa a Kifli.hu, valamint a foodpanda. Utóbbi tavaly nevet váltott és a készétel kiszállítás mellett 2020 vége óta a kiskereskedelemben is saját online kínálattal van jelen (a foodpanda esetében a sorrend meghatározásakor a készétel kiszállítás forgalmát nem vettük figyelembe, kizárólag az FMCG termékekét). A drogérialáncok közül a Rossmann is elindult a maga gyorskereskedelmi szolgáltatásával, így már ők is ki tudnak szolgálni akár néhány órán belüli igényeket is. Az online FMCG mezőny legrégebbi és egyben egyedüli 100%-ban magyar tulajdonú tagja a GRoby.

 

Az 5 milliárd feletti 100%-ban magyar online kereskedők

Az e-kereskedelem növekedésével együtt, a magyar piacon évről évre egyre meghatározóbb a külföldi cégek fölénye. A régión belül a német, cseh, lengyel és román e-kereskedők is előszeretettel választják stratégiai szempontból fontos piacnak a magyart. A környező országok ismert kereskedői, a sokszor fejlettebb piaci környezetből érkezve könnyen válhatnak sikeres szereplőkké a magyar piacon is. Az eTOPLISTA idei mezőnye is ezt a mintát támasztja alá. Épp ezért még nagyobb eredmény, ha egy ilyen nemzetközi ligában a magyar hátterű, sőt akár 100%-ban magyar cégek is helyt tudnak állni.

 

Az online értékesítés terén tapasztalható piaci koncentrálódás egyértelműen a szélesebb termékkínálattal futó, vagy nagyobb kosárértékű kereskedőnek kedvez, ezért ebben a mezőnyben egyre nehezebb igazán nagyra nőnie a gyakran szakosodás, specializálódás mellett döntő magyar online kereskedőknek. 

 

Bár a GKID adatbázisában több mint 35 ezer magyar webáruház szerepel, közülük bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalommal alig több mint tíz cég rendelkezik a magyar mezőnyben.

 

A 100%-ban magyar cégek listáját az Euronics műszaki áruház vezeti, ami mögött a Vöröskő Kft. és Fazekas Zsolt, valamint Fazekas Bálint áll, mint tulajdonos. Az első helyet Fazekas Bálint, a cég tulajdonosa és kereskedelmi ügyvezetője az alábbiakban értékelte: „A Vöröskő Kft. történetében az online üzletág megerősítése egy több mint 4 éve tartó folyamat és egy tudatos stratégiaváltás eredménye, melynek elő lépése az online kereskedelemben és marketingben járatos új felsővezetők igazolása volt a céghez. 2018 volt a fordulópont, amikor az évek óta tartó csökkenő piacrészesedés trendet sikerült növekedésbe fordítanunk. A céges növekedés motorja azóta is az online csatorna, az elmúlt 4 évben megnégyszereztük a webshop súlyát az értékesítési csatorna mixben. Az elmúlt 2 évben gyakorlatilag minden jelentős IT rendszert lecseréltünk, vagy le fogunk cserélni a következő 2 évben, ezzel pedig teljesen megújítjuk és modernizáljuk a vállalatot. Nagyon büszkék vagyunk az 1. helyezésre a magyar tulajdonú webshopok listáján, feltett szándékunk a jövőben ennek a pozíciónak a megőrzése, és az összesített listán a TOP5 kereskedő közé való bekerülés.”

 

Második helyre – az egyik legrégebbi magyar webáruház – az Aqua került, melynek tulajdonosa Polgár Norbert és Lusánszki-Bezeg Katalin.

 

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a számítástechnikára specializálódott, 2004-ben indult iPon került. A cég a magyar piacon elért eredményei mellett további öt másik ország online piacán van jelen lokalizált értékesítéssel, ezzel az egyik legambiciózusabb nemzetközi terjeszkedésű vállalat a mezőnyben. Két tulajdonosa Pap Zoltán és Parádi András.

 

Az 5 milliárd feletti magyar rangsor többi tagja az alábbiak szerint alakul:

 

 

A legismertebb webáruházak listáján is egyre több a nemzetközi márka

Az online vásárlás kapcsán egyre kevésbé beszélhetünk országhatárokról. A vásárlók fejében és preferenciái között számos olyan online kereskedői márka van kiemelt helyen, amely a fogyasztók szemszögéből nézve magyarnak tűnik, akár magyarul is jól csengő márkanév mögül értékesít, miközben a gyakorlatban sokszor se magyar operációja, se magyar céges entitása sincs, és csupán egy logisztikai partner útján képviselteti magát a magyar piacon. Ez a működési logika leginkább a ruházat, divat, szépség szegmens kereskedői körében érhető tetten és talán ez az e-kereskedelmi terület a leginkább kitett a külföldi kereskedők térhódításának.

 

Az eTOPLISTA részeként ezúttal is összegyűjtöttük a legnagyobb spontán márkaismertséggel rendelkező webáruházakat, akiket az első helyes említések (ún. top of mind), valamint a további spontán említések összesített száma szerinti sorrendben mutatunk be. Az ismertségi rangsor első két helyezettje megegyezik az eTOPLISTA első két helyezettjével. A harmadik helyre azonban már egy teljes egészében külföldi webáruház, a kínai Aliexpress került.

 

A legismertebb online kereskedők rangsora:

 

 

Módszertan

A legismertebb online kereskedők rangsora: a GKID 2022 márciusában készített spontán ismertségi (top of mind) kutatása alapján, 3447 fős online vásárlói mintán, zárt kérdések használata nélkül.

 

A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora: Az eTOPLISTA összeállításakor csak a magyar nyelvű, forintban árazó, magyarországi operációval működő e-kereskedők sokaságát és online kiskereskedelmi értékesítésből származó forgalmát vettük figyelembe. A rangsorok alapjául szolgáló előzetes sorrendeket az online vásárlói mintákon végzett kutatások, publikus adatgyűjtések, valamint a kínálati oldali felmérések adatszolgáltatásán alapuló forgalmi modellezések segítségével határoztuk meg. Azon kereskedőknél, ahol az online értékesítésből származó forgalom nem transzparens, vagy publikusan hozzáférhető, a nyilvános rangsorba kerülés feltétele volt a GKID által előzetesen becsült forgalmi súly írásban történő hitelesítése és a nevesítéshez való hozzájárulás. A magyar listán csak azok a cégek kerültek nevesítésre, akiknek az online kiskereskedelmi tevékenységből származó összesített forgalma 2021-ben elérte a bruttó 5 milliárd forintos határt.  

 

Jogi nyilatkozat: A GKID nem vállal felelősséget a lista alapján vagy arra hivatkozással harmadik személy által tett bármely állításért. A listával kapcsolatos észrevételét kérjük, jelezze a gkid Research & Consulting Kft. bármely elérhetőségén.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé tette a Profession.hu a cégekről szóló munkavállalói értékeléseket

Az elmúlt hónapok során az álláskeresőknek lehetőségük nyílt jelenlegi vagy korábbi munkahelyük minősítésére a Profession.hu felületén, amelynek eredményeként összeállt egy olyan céges értékeléseket tartalmazó oldal, ahol a legtöbb magyar vállalat megtalálható. Már 2 600 olyan munkahely szerepel az adatbázisban, amely legalább 3 különböző felhasználótól kapott visszajelzést. Az álláskeresési portál célja olyan, munkaadói moderálás nélkül közvetített értékelések közzététele, amelyek valós munkavállalóktól származnak; a véleményezők kilétét megőrzik – a felületen név nélkül lehet pontozni.

2022. július 5. 15:26

Túl a százezren az okoseszközzel fizetők száma a K&H-nál

Átléptek egy határt a K&H-sok: májusban már 100 ezer felett volt az okoseszközzel fizetők száma, ami majdnem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A vásárlások száma ennek köszönhetően masszív emelkedést mutat, az Apple Pay-hez, Google Pay-hez, Xiaomi Pay-hez és Garmin Pay-hez köthető tranzakciók száma 18 százalékkal nőtt áprilishoz képest. Az Apple Pay- és Google Pay-forgalom pedig éves szinten 150, illetve 883 százalékkal nőtt. A K&H-sok az országos bővülést is felülmúlták, az első negyedévben 302 százalékkal több alkalommal 292 százalékkal nagyobb összeget költöttek, mint egy évvel korábban, ehhez képest a teljes piac 158 és 177 százalékkal bővül. 

2022. július 5. 12:40

Itt a válasz a növekedő energiaárakra: három jövőálló eszköz

A megújuló energiaforrások, illetve a digitális megoldásokkal elérhető energiamegtakarítás jelentik a legkézenfekvőbb megoldást a világpiacon tapasztalható áremelkedésre. Egyre többen feszegetik azt a kérdést is, hogy vajon a földgázt és az atomenergiát lehet-e, kell-e fenntartható energiahordozóként kezelni. Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, a Schneider Electric magyar szakértői harmadikként azt javasolják a vállalati felhasználóknak, hogy egyre inkább térjenek át az elektromosságon alapuló energiaellátásra a fosszilis energiahordozók helyett. 

2022. július 5. 11:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új vezető a Microsoft Magyarország élén

2022. július 1. 11:16

A hatás mechanizmusát keresik az IVSZ MENTA 2022 előadói

2022. június 30. 12:40

Az ESET új, hálózati szintű megoldást kínál a távközlési és internetszolgáltatók számára

2022. június 23. 11:24

A raktár nélküli webshopoké a jövő

2022. június 19. 13:24