Az AI a fejlesztői szakmába is betört, kínzó kérdés, hogy hol lesz helye az embernek?

forrás: Prím Online, 2023. május 6. 10:02

Mára a régió legnagyobb nemzetközi, szoftverfejlesztéssel és technológiai trendekkel foglalkozó szakmai fesztiváljává nőtte ki magát a Craft Konferencia, melyet a CraftHub magyar csapata szervez. 

A rendezvénynek idén újra a budapesti Vasúttörténeti Park ad otthont. A fesztiválra mintegy 2.000 résztvevőt várnak a szervezők, az értékes tudást pedig többek között az Apple, a Microsoft, a Spotify és a Tesla nagyágyúi hozzák. A rendezvény a munkaerő utánpótlás-toborzás szempontjából kimagasló értéket nyújt a hazai techcégeknek, hiszen a fesztiválhoz kapcsolódó CraftHack hackermaratonon 200 fiatal, akár pályakezdő technológiai szakember vesz majd részt, akiket konkrét állásajánlattal is meg lehet keresni.

 

Május 18-19-én rendezik meg ismét a méltán népszerű Craft Konferencia techfesztivált, amely most már hagyományosan a budapesti Vasúttörténeti Parkban várja azokat a szakembereket, akik akár fejlesztőként, projektmenedzserként vagy éppen a technológiai területen dolgozó vezetőként szeretnének tájékozódni a legfontosabb globális trendekről, miközben értékes kapcsolatokkal bővítenék szakmai hálójukat. A szervező CraftHub célja a közösségépítés mellett az, hogy a program a lehető legtöbb oldalról járja körül a szoftverfejlesztés minden aspektusát. „Idén a legforróbb globális téma, az AI és a gépi tanulás mellett fókuszba kerül a Platform Engineering és a Team Topologies módszertan, vagyis azok a megoldások, melyek a hatékony csapatmunkát támogatják. Több előadás foglalkozik majd a felhőalapú fejlesztésekkel is, valamint azzal, hogyan lehet biztonságosan Cloud alkalmazásokat építeni” – mondja Hodicska Gergely, a szervező CraftHub társalapítója. A konferenciát online is lehet majd követni, azoknak viszont, akik személyesen szeretnének részt venni, érdemes minél előbb a jegyeket megváltani. 

 

 

Tesla, Meta, Microsoft: friss megoldások a legnagyobb techcégektől

 

A program nagy hangsúlyt fektet az alapokra – a hatékony architektúra tervezésre, a kódolás alapvető fogásaira gyakorlati tippekkel –, ugyanakkor olyan területeket is érintenek az elismert nemzetközi szakemberek, melyek akár más irányba is fordíthatják a fejlesztők karrierjét vagy éppen új üzleti lehetőségek kiaknázására sarkallhatják a résztvevő menedzsereket. Colin Breck arról beszél majd előadásában, hogy a Tesla hogyan képes kezelni azt a rengeteg adatot, ami a járművek és a központi szerverek között vándorol, és hogy ebben milyen szerepe van a WebAssembly technológiának. Manuel Pais, a korábban említett Team Topologies nevű keretrendszer egyik megalkotója bemutatja, hogy a módszertan pontosan hogyan segít a szervezeteknek optimalizálni a csapatok közötti együttműködést és kommunikációt. 

 

A közönség hallhat még arról is, hogyan érdemes hozzáfogni a mikroszolgáltatás-alapú rendszerek építéséhez (Sam Newman), de olyan világhírű, szervezetfejlesztéssel foglalkozó szakemberek is érkeznek, mint Joseph Pelrine agilis pszichológus és Linda Rising tanácsadó, aki a változásmenedzsment témakörében tart előadást. A Craft Konferencia programjában idén is középpontban lesz az önfejlesztés: a legváltozatosabb témákból összeállított workshop-sorozat lehetőséget ad arra, hogy a jelentkezők mélyebben is megismerhessenek egy-egy a fejlesztéshez kapcsolódó területet. Patrick Kua világhírű Tech Lead coach mesterkurzusa arról fog szólni, hogy milyen tudásra, eszközökre és szemléletre van szükség ahhoz, hogy egy vezető kiemelkedő teljesítményt tudjon nyújtani és érdemben tudja segíteni a csapatát, Adam Tornhill pedig egészen egyedi módon, egyfajta bűnügyi helyszínelésként közelíti meg a kódolást.

 

 

Elképesztő karriereket indíthat be a CraftHack – hackathonra fel! 

 

Idén először a konferenciával egy időben, azonos helyszínen tartják a nagysikerű CraftHack hackathont is, így a többnyire pályakezdő kódolók lehetőséget kapnak arra, hogy meghallgathassák a programban szereplő előadásokat, részt vegyenek a networking eseményeken és a kiállítói arénában, valamint az élő pitchek során olyan cégeknek mutatkozhassanak be, mint a Tesco Technology, a Continental, az EPAM, vagy a Bosch. „A hackathon már korábban is fontos eleme volt a Craft márkának, ugyanakkor most először olvad szinte teljesen egybe a két esemény, így a fiatal indulók potenciális befektetőket, üzleti partnereket, jövőbeli munkaadókat is találhatnak a verseny során. Habár a formátum itt is hibrid, közel 200 főre számítunk a Vasúttörténeti Parkban, az indulóknak pedig az AI/ML, szoftverfejlesztés és egészségügy területén kell majd elnyerniük a zsűri tetszését fejlesztéseikkel” – teszi hozzá Varga Károly, a szervező CraftHub társalapítója, ügyvezetője.

 

Indulóként május 16-ig lehet jelentkezni a megmérettetésre, és a kiváló lehetőségek mellett jelentős pénzdíjjal is távozhatnak a nyertesek: minden egyes kihívás győztese 1500 eurót, a fődíjas pedig további 3000 eurót vihet haza. 

 

Kiváló terep a kapcsolatépítésre

 

A konferencia idén 2 diverzitást segítő programot is indított az SAP és Google közreműködésével, egyet kifejezetten a tech világban dolgozó nőknek, egy másikat pedig hátrányos helyzetű és alulreprezentált csoportoknak, hogy ők is részesei lehessenek ennek a tudásmegosztásra épülő nemzetközi közösségnek. A Craft ezúttal is készül látványosságokkal és érdekes kapcsolatépítő programokkal, az egyik színpad például egy hatalmas cirkuszi sátorban várja majd az érdeklődőket, valamint érkezik egy jó hangulatú networking night is – vagyis idén is kihagyhatatlan élményekkel gazdagodhatnak a résztvevők.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az új One UI 6.1 frissítéssel még több Galaxy készüléken válnak elérhetővé a Galaxy AI funkciók

A Samsung Galaxy AI funkciói az új One UI 6.1 frissítéssel a korábbi Samsung Galaxy készülékeken is elérhetővé válnak, hogy még több felhasználó beléphessen az AI mobilok korszakába. A frissítés a Galaxy S23 szériát, az S23 FE, Z Fold5 és Z Flip5 készülékeket, valamint a Tab S9 termékcsaládot is érinti, a frissítés március végén indul. Az eszköz- és felhőalapú AI ötvözésével új lehetőségeket teremt az AI mobilélmények terén, igazodva a nemrégiben bemutatott Galaxy S24 szériához.

2024. február 23. 19:27

Kriptobefektetések: minek nevezzelek?

Nagy hírt kavart az amerikai értékpapírfelügyelet (SEC) január 10-i döntése, amelyben engedélyezte egyes, bitcoinon alapuló termékek tőzsdei bevezetését. Az, hogy ez a fecske mennyiben csinál nyarat (azaz a SEC döntését mennyiben fogják követni hasonló jellegű lépések akár az európai, akár az amerikai értékpapírpiacokon) leginkább a részleteken múlik: többek között azon, hogy milyen nevet is aggatunk a kriptovalutákon alapuló termékekre. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.

2024. február 23. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07