Windows 8-ra is elérhető a VLC

Czipperer Dia, 2014. március 13. 16:32

A VideoLAN csapata több mint egy évvel a Kickstarter kampány elindulása után kiadta a VLC Windows 8 és 8.1-re optimalizált változatát, amely már elérhető a Windows Store-ban.

Elérhető a VLC modern felhasználói felülettel megspékelt Windows 8-as változata. A program egyelőre nem rendelkezik ARM-alapú Windows RT támogatással, beleértve a Surface 2 táblagépet is, de a csapat reméli, hogy a jövőben ez is megvalósul majd.

 

A VLC a legtöbb népszerű formátumot támogató médialejátszó, beleértve az MKV-t, valamint a FLAC és a H.265 kodekeket is. Ez a mostani még csak beta verzió, így nem olyan stabil, mint amilyennek lennie kellene, de a legtöbb része már teljesen készen van.

 

 

A programot a Metró-stílusú csempés felülethez tervezték, ahol külön kategóriákra oszlanak a legutóbbi fájlok, videók, audió tartalmak, valamint a külső tárolóeszközök és a médiaszerverek.

 

 

A program Windows 8 és RT változatának fejlesztése 2012. decemberében indult Kickstarter kampányként, ahol a felhasználók 47,056 fonttal támogathatták a kezdeményezést. Több mint egy évvel később az ötlet megvalósult, és a Windows 8 és 8.1 userek számára letölthető a program angol nyelven a Windows Store-ban.

 

Forrás: Techspot.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén 20 éves az Adverticum

2021. február 8. 14:49

Kinőtte a határokat a Codecool

2021. február 1. 14:47

A DokiApp-ot választották az év applikációjának

2021. január 18. 14:59

Zsinórban hatodszor az Év Honlapja a mateking.hu

2021. január 7. 09:55