Egyetemi tankönyv az m-demokráciáról: a multimédiás változat már elérhető

Baja Ferenc m-kormányzati sajtótájékoztatója

Kovács Attila, 2004. október 29. 14:00
Október 29-én, a budapesti "Első Nemzetközi Mobilkormányzati Konferencián"tartott, ahhoz kapcsolódó sajtótájékoztatót Baja Ferenc, a MeH Elektronikus Kormányzat Központ (EKK) kormánymegbízottja. A politikus a következő fontosabb információkat közölte a megjelent újságírókkal.
  • a mobilkommunikációs eszközök alkalmazása jelentős mértékben emelheti Magyarországon az elektronikus kormányzati szolgáltatásokat igénybe vevők körét;
  • az EKK rendkívül fontosnak és példaértékűnek tartja a civil szerveződés alapján a világon elsőként Magyarországon megszervezett m-kormányzati konferenciát, a ma Budapesten létrejövő nemzetközi m-government egyesületbe belép, és azzal segíti azt, hogy helyet biztosít az e-Magyarország portálon az új egyesület híreinek, információinak;
  • a következő hetekben elindul a mobil rendszeres elektronikus azonosítás és elektronikus aláírás megteremtésére irányuló közigazgatási pilot projekt;
  • az APEH-nél indul a mobileszközökre irányuló elektronikus fizetés pilot projektje; a rendszernek a tervek szerint a következő évben éles helyzetben kell működőképesnek lennie;
  • a mobileszközöknek a közigazgatási ügyintézésben a következő akalmazási lehetőségeivel kell számolni: ügyfélkapunál(személyazonosítás, elektronikus aláírás), ügyleírások lekérése (tájékozódás), ügyintézés indítása, időpont-foglalás, ügyintézéshez kapcsolódó illeték- és díjfizetés (pre-paid, post-paid mobillal, bamkszámlához kötve);
  • a bevezetés legfontosabb jogi feltételeinek a megteremtése során már csak a jelenleg az Országgyűlés által tárgyalt közigazgatási eljárási törvény meghozatala van hátra;
  • a mobileszközöket is integrálni képes e-ügyintézéshez végzendő fejlesztések sorában kialakították az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) feltételrendszerét, illetve az egykapus belépési módhoz a kormányzati portált. A folyamatosan tovább épülő egykapus igazgatási rendszer jelenleg már 124 budapesti, 341 vidéki helyen 11500 IP címmel rendelkezik. Feladat: az EKG-t "összeépíteni"az EU hasonló funkciójú rendszerével (Testa);

A felsorolt folyamatban lévő, illetve a jövőben megvalósítandó e- és m-kormányzati feladatok általános végrehajtásának tervezett határideje 2006.

A sajtótájékoztatón szintén szót kapott Budai Balázs, a Corvinus Egyetem e-government kutatócsoportjának munkatársa, aki a viágelső mobil-közigazgatási konferencia méltatása mellett kiemelte, hogy december (vagy január) folyamán megjelenikaz m-kormányzattal és m-demokráciával foglalkozó, a maga nemében első tematikus egyetemi tankönyv, illetve annak multimédiás változata már el is érhető.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40