Digitális kor, versenyképes magyarság - eMagyarország 2005 fórum

MTI Sajtóadatbank, 2005. január 17. 09:00
Magyarország szeretne a régió infokommunikációs technológiai központja lenni, amihez hozzásegítheti kedvező geopolitikai helyzete, európai uniós tagsága, az Egyesült Államokkal és a délkelet-ázsiai vezető ICT országokkal fennálló szoros együttműködése - mondta Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter, az eMagyarország Szakmai Nap 2005 rendezvényén, pénteken, Budapesten. Hozzátette: a konferencia célja, hogy fórumot teremtsen a kormányzat és a magyar informatikai és telekommunikációs élet szereplőinek a közös, informális számvetésre, illetve a közös ICT célok megfogalmazására.
"A digitalizáció korunk kihívása, a versenyképes magyarság pedig célja, ami által egy tehetséges népből sikeres nemzetté válhatunk, beleértve a határon túl élőket is" - hangsúlyozta a miniszter. Kifejtette: a XXI. század a világháló által megteremti az információk valódi szabadságát. Azzal ugyanis, hogy tematizálás, szerkesztés nélkül közvetlen hozzáférést biztosít az információ forrásaihoz, igazi forradalmat valósít meg.

Kovács Kálmán közölte: a szaktárca célja, hogy Magyarországon 2006 végéig az internetezők száma 2 millióra nőjön, minden közintézmény elérhető legyen a világhálón, 900 önkormányzatnál működjön az elektronikus ügyintézés, elterjedjen a 3G mobiltechnológia, és a digitális kultúrához az interneten keresztül bárki hozzáférhessen.

A célokat részletezve a miniszter kiemelte, hogy a tárca a következő két évben, évente 15 százalékkal szeretné mérsékelni a szélessávú internet tarifákat, azok előfizetőit megduplázná, és az eMagyarország pontokon aktív szolgáltatásokat kíván bevezetni.

Már ez év végéig célul tűzi ki az IHM, hogy minden iskolai tananyag hozzáférhető legyen a világhálón, az internet segítségével korszerűsödjenek az egészségügyi szolgáltatások, továbbá a mentők, a rendőrség, és a tűzoltóság készenléti hálózata kiépüljön, így a riasztásoktól számított helyszínre érési idők csökkenjenek.

Kovács Kálmán az e-önkormányzatok, az e-ügyintézés fejlődése szempontjából jelentős fejleménynek nevezte, hogy uniós források felhasználásával, összesen 14 milliárd forint beruházással elindult, és 2006 végére befejeződik 900 település szélessávú internet hozzáférésének és honlapjának kialakítása. A szaktárca vezetője reményét fejezte ki, hogy a 3G mobiltechnológiának Magyarország nemcsak használója, hanem gyártási illetve fejlesztési regionális központja is lehet.

Somogyi Ferenc külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy uniós tagként 2007-től Magyarország évi 3 milliárd euró, napi 2 milliárd forint infrastrukturális, környezetvédelmi és vidékfejlesztési támogatáshoz juthat, amelyet részben információtechnológiai fejlesztésekre fordíthat.

A külügyminiszter közölte: célul tűzték ki, hogy a Külügyminisztérium belső informatikai rendszerét és honlapját fejlesszék, és gyors internet-összeköttetést teremtsenek a külképviseletekkel. Azt is vizsgálják, hogy a KüM és külképviseletei hogyan kapcsolódhatnak az eMagyarország hálózatba, mivel azokat hatékonyan lehetne használni a Magyarország propagálására.

Nagy Zsolt, Románia hírközlési és információs technológiai minisztere elmondta: a román ICT piac óriási fejlődés előtt áll, mivel jelenleg mintegy 3,7 milliárd eurós termelési értéket hoz létre évente, ami fele a magyarországinak, miközben a lakossága több mint kétszerese Magyarországénak. "Várjuk a magyar befektetéseket is, amihez ösztönzést adhat, hogy 20005. januárjától 16 százalékos egykulcsos adósávot, és az ICT területén befektetőknek nullszázalékos adókulcsot vezetett be a román kormány" - emelte ki a román hírközlési miniszter.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40