Szekszárd és Pécs mintatérség az informatika területén
"Ezekből a fejlesztési területekből fog összeállni az ország, hiszen április végéig összesen mintegy 40 ilyen projekt keretében 900 településen indul el az elektronikus önkormányzati szolgáltatások fejlesztése" - jelentette ki a miniszter.
Hozzátette: a másfél-két éven keresztül tartó programokra szóló 40 szerződés összesen 14 milliárd forintnyi uniós, 4,5 milliárd forintnyi hazai költségvetési támogatást és valamivel több mint 2,5 milliárd forintos önrészt jelent - tette hozzá Kovács Kálmán.
Kapcsolódó cikkek
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
- Szélessáv Napja és szélessávkereső az internet hazai elterjedéséért
- Nyugat-Dunántúl: 75,1 százalékos szélessávú internet lefedettség
- Netvíkend Győrben
- NAVA: 8000 órányi tévé- és rádióműsor, film és híradó a neten
- VI. Unoka - Nagyszülő Informatikai Verseny
- Netvíkend Nagykanizsán
- Magyarország jövője - Intelligens Infrastruktúra
- eMagyar portál indul az eMagyar pontok együttműködésének elősegítésére
- Közháló - módosították a pályázatokat
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!