Új e-mail tűzfal a 3Com-tól

forrás Prim Online, 2005. március 22. 13:25
A 3Com bejelentette, hogy a „BorderWare motorral szerelt”, a kis- és középvállalkozások számára megalkotott új 3Com Email Firewall rendszer jelentősen csökkenti az e-mailek által kiváltott támadások, például vírusok és tolakodó e-mailek növekvő problémáját. Ennek az eszköznek a telepítésével a kis- és középvállalkozások olyan magas szintű biztonsághoz jutnak, amely korábban csak a legnagyobb intézményeknek állt rendelkezésére.
Miközben az e-mail nélkülözhetetlen üzleti eszközzé vált, egyben a vírustámadások legnagyobb forrása is lett. A tolakodó e-mailek és e-mail vírusok bármely saját e-mail szerverrel rendelkező szervezetet megtámadnak, az e-mail forgalom költséges leállását és más hálózati károkat okozva ezzel. Napjainkban a kis- és középvállalkozások éppúgy célpontjaivá válnak a jelenségnek, mint a nagyvállalatok.

A hagyományos csomagszűrő, WAN oldali szoftver- és hardver-tűzfalak egyszerűen továbbítják az SMTP porton beérkező e-mail forgalmat a belső e-mail szervernek, és nem képesek azt vírusok és betolakodó üzenetek szempontjából megvizsgálni, valamint nem képesek felügyelni a kimenő forgalmat sem. A 3Com Email Firewall-hoz hasonló termék nélkül a vírusok észrevétlenül képesek bejutni az e-mail szerverbe, és ezt követően gyorsan szét tudnak terjedni a belső hálózaton vagy a vállalaton kívül.

A 3Com Email Firewall egy toronyba szervezhető, cél operációs rendszerrel ellátott készülék, amely az e-mail szerver előtt kap helyet, és a teljes bejövő és kimenő e-mail forgalmat megvizsgálja. Mivel az új e-mail tűzfal a bejövő és a kimenő forgalom tartalmát is leellenőrzi, a kis- és középvállalkozások hatékonyabban tudják szabályozni a bizalmas információk megosztását, megakadályozva, hogy a szellemi tulajdont e-mailen továbbítsák, illetve tiltani bizonyos fájltípusok (pl. MP3 vagy VB parancsállományok) elküldését vagy fogadását.

Az új 3Com termék egy olyan „héj“ megoldás, amely rendkívül kedvező árszinten nyújt átfogó védelmet, és a maximális biztonsági szint fenntartása mellett minimális adminisztrációt igényel. Tartalmazza a nagyvállalati üzenet-biztonságában vezető pozíciót betöltő BorderWare cég díjnyertes technológiáját is, és célja azon magas színvonalú működés, megbízhatóság és egyszerű használat biztosítása, amelyet a 3Com-tól ügyfeleik elvárnak. A felhasználó alapú license rugalmasan skálázható a későbbi alkalmazotti szám bővülésnek megfelelően. A SecurityConnection frissitő funkció folyamatosan naprakészen tartja a rendszer vírus és SPAM detektorát.

A 3Com Email Firewall tulajdonságai:


Varázsló által irányított konfiguráció, amely egy általános irodai hálózati ismeretekkel rendelkező felhasználó számára is perceken belüli telepítést és működtetést tesz lehetővé.
Beépített tolakodó e-mail (SPAM) elleni védelem
Beépített Kaspersky alapú vírus elleni védelem, amely virtuálisan véd minden polimorf vagy önkódoló vírussal szemben
Windows 9x-re, Windows NT-re, UNIX-ra, OS/2-re készült vírusok-hoz
Új vírusok ellen a Java segédalkalmazásokhoz
A Word dokumentumokat, Excel táblázatkezelő programokat, PowerPoint bemutatókat, Súgó fájlokat stb. fertőző vírusok ellen
Hálózati férgek, Trójai kódok
Tartalom és csatolt fájlok ellenőrzése
Magas színvonalú tűzfalbiztonság vegyes fenyegetésekkel szemben
Szolgáltatás megtagadása (DoS, DdoS támadás)
Puffer túlcsordulás
Harvest könyvtár
Hibás formátumú üzenetek
Teljes körű jelentés és audit
Magas színvonalú adminisztrációs képességek
Folyamatos SecurityConnection frissítés szolgáltatás.

Kulcsszavak: security 3Com

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Check Point Software 2022-es biztonsági jelentése

Check Point Software Technologies Ltd., a világszerte vezető szerepet betöltő cyber-biztonsági megoldásokat szállító vállalat kutatórészlege, a Check Point Research (CPR) kiadta 2022-es biztonsági jelentését, mely bemutatja az általuk 2021 során tapasztalt legfontosabb támadási vektorokat és technikákat, kezdve az év eleji SolarWinds támadással, mely a kifinomultság és terjedés egy egészen új szintjét jelentette, egészen a decemberi Apache Log4j sérülékenységet kihasználó támadásokig

2022. január 27. 13:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új elnökséget választott az IAB Hungary

2022. január 21. 16:55

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58