A tanulás ma már életforma

forrás Prim Online, 2005. április 3. 13:06
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberi felméréséből kiderül, hogy a 15 és 74 év közötti magyarok alig több mint egyötöde vesz részt valamilyen képzésben, és közülük is természetesen a fiatalabb korosztály (15-25 évesek) aránya a legnagyobb. A magasabban kvalifikáltak ugyancsak nyitottabbak ismeretanyaguk bővítésére, az új szakmai területek megismerésére, mint a leginkább rászoruló, csupán alapfokú végzettséggel rendelkezők.
Pedig a tanulás napjainkban már több puszta kötelezettségnél. Korunk technikai-technológiai fejlődése, az emberek megváltozott életritmusa, a magasan kvalifikált munkaerő felértékelődése megköveteli, hogy - valamennyi generáció körében - életformává váljon. A fiatalabb korosztályok kötelező oktatásáról egyre inkább a folyamatos önképzésre helyeződik a hangsúly.

Hogy miért?

  • mert pályakezdőként - több diplomával, ill. szakképesítéssel a zsebünkben - nagyobb eséllyel pályázhatunk a számunkra ideális állásra;
  • mert tapasztalt munkavállalóként - az újabb szakmai ismeretekre nyitottan - jobban megfelelhetünk a munkaerő-piac vastörvényeinek, megalapozott, sokoldalú és a változásokat követő szaktudásunkkal tovább építhetjük karrierünket, kevésbé kiszolgáltatva a munkaerő-piaci mozgásoknak;
  • mert munkahelyünk megszűnését követően, munkanélküliként átképezve magunkat, több vagy magasabb szakképesítés birtokában "sorstársainkat" megelőzve, nagyobb eséllyel indulhatunk egy-egy állásinterjúra;
  • nyugdíjasként karbantarthatjuk szellemünket és tudásunkat, hasznosan tölthetjük szabadidőnket, megelőzve ezzel a testi és szellemi leépülés folyamatát;
  • "inaktív" kismamaként vagy "háztartásbeliként" pedig időtöltésképpen tovább gazdagíthatjuk tudásanyagunkat, szélesíthetjük világlátásunkat, akár hobbiból, akár jövőbeli karrierünket alapozva, legyen az nyelvtanulás, alapfokú vagy speciális számítógépes ismeretek megszerzése vagy különböző szakmai ismeretek elsajátítása.


A fejlett országokban a tanulás már évtizedek óta nem fejeződik be az iskolarendszerből való kilépéssel, egy szakképesítés megszerzésével. Az emberek átlagosan háromszor-négyszer, de van, ahol hatszor-hétszer váltanak szakmát. Nálunk kétszer, legfeljebb háromszor. De nem fejeződik be az aktív dolgozói kor után sem, mivel az öregkori tanulás tőlünk nyugatabbra egyre inkább divattá válik, felismerve azt az "aranyigazságot", hogy a szellem frissessége és karbantartása segít megőrizni a test fiatalságát, az ember egészségét és öregkori életkedvét is.

Ma már hazánkban is számtalan felsőoktatási és felnőttképzési intézmény nyújt lehetőséget a felnőttek képzésére, ill. átképzésére, táv- és on-line (interneten keresztüli) oktatás formájában is. Az új ismeretek gyors megszerzését a kiépült világháló, az internet elterjedése kétségkívül nagymértékben elősegíti. Az internet ma már nem csupán a "fiatalok játéka", szórakoztató eszköz, hanem komoly ismereti forrás, ahol mérhetetlen tudásanyag halmozódott fel, s amely által az autodidakta módon megszerzett tudás akár képzettségre is váltható. Napjainkban, amikor szinte "minden perc számít", az on-line indított, interneten keresztül elérhető, szakképesítést nyújtó tanfolyamok egyre keresettebbé válnak.

A tanulásnak az ember életútjában betöltött helye, szerepe megváltozott, s ez maga után vonta az oktatás feladatának gyökeres megváltozását is. Az oktatásnak a 21. században arra kell törekednie, hogy a gyermekkortól kezdve egész életen át segítsen mindenkit abban, hogy bővülő ismereteket szerezhessen a világról, másokról és önmagáról. Ezt az oktatási folytonosságot, amely végigkíséri az egész életet, ugyanakkor a társadalmi dimenziókat is figyelembe veszi, az Európai Bizottság egész életen át tartó oktatásnak nevezte el. Az EU tagállamai ebben látják a 21. századba való belépés kulcsát, s annak feltételét, hogy az emberiség alkalmazkodni tudjon az egyre gyorsabb ütemben fejlődő világhoz.

Az egész életen át tartó tanulás (idegen szóval Life Long Learning) programjában a hagyományos iskolarendszerű képzéseken (alap, közép, felsőfok, szakképzés) túlmenően egyre nagyobb hangsúly helyeződik az iskolán kívüli oktatásra, megváltoztatva az iskolai képzés alapfunkcióit is. Az iskolákban már nem csupán az alap ismeretanyag elsajátíttatása a cél, hanem az ifjúság felkészítése az egész életen át tartó tanulásra.

"A tanulási képesség veszi át azt a szerepet, amelyet korábban az írni és olvasni tudás jelentett, azaz az újat befogadni nem tudók lesznek a jövő funkcionális analfabétái" - állapítja meg Mártonfi György az Educatio egyik írásában.

Linkgyűjtemény

Államigazgatási szervek és háttérintézményeik


Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium


Nemzeti Fejlesztési Hivatal

Nemzeti Felnőttképzési Intézet

Nemzeti Pályainformációs Központ

Nemzeti Szakképzési Intézet

Oktatási Minisztérium/szakképzés

A szakképzés jogszabályi háttere, fejlesztések, programok a szakképzésben, szakképzési kiadványok, iskolarendszerű szakképzési intézmények és szakképzési háttérintézmények, felnőttképzési intézmények, felnőttképzési adatbázis, stb.


Országos Felnőttképzési Tanács

Felnőttképzést nyújtó felsőoktatási intézmények

Budapesti Gazdasági Főiskola

Burgenlandi Felnőttképzési Intézet

Kodolányi János Főiskola Felnőttképzési Központ

Műegyetemi Távoktatási és Felnőttképzési Központ

Pécsi Tudományegyetem - Természettudományi Kar, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet

Szegedi Tudományegyetem

Szent István Egyetem, Jászberényi Főiskolai Kar, Közművelődési és Felnőttképzési Intézet


Széchenyi István Egyetem Felnőttképzési Központ

Szolnoki Főiskola Felnőttképzési Központ

Egyéb intézmények

Akkreditált felnőttképzési intézmények
http://www.nfi.gov.hu/fat/int_ok.php?honnan=0
http://akkreditacio.lap.hu/

Egyetemi felnőttképzési adatbázis

Európai Felnőttképzési Társaság Budapesti Irodája

Felnőttképzési intézmények nyilvántartási bázisa
http://db.om.hu/felnottkepzes/web/index.asp
http://www.fmm.gov.hu/main.php?folderID=2045

Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége

Kereskedelmi és iparkamarák
www.egyesulet.lap.hu
www.kamara.lap.hu

Regionális munkaerő-fejlesztő és képző központok


Távoktatási központok

Speciális képzések

Autósiskolák országszerte
http://www.softeam.hu/partner2.html
http://jogositvany.lap.hu/
http://karrier.lap.hu/

ECDL

MBA, vezetőképzés
http://www.tanul.hu/diploma.htm
http://karrier.lap.hu/

Nyelviskolák országszerte, on-line nyelvtanulás
http://www.tanul.hu/
http://www.tanul.hu/online.htm
http://www.nyelviskola-kalauz.hu/
http://nyelviskola.info/search.php
http://www.nyelvtudas.hu/
http://onlinenyelvoktatas.lap.hu/
http://nyelvoktatas.lap.hu/

Repülőjogsi, hajójogsi
http://jogositvany.lap.hu/

Számítógép-oktatás

Portálok


http://akkreditacio.lap.hu/

Akkreditált képzések, intézmények gyűjteménye, felnőttképzési intézmény akkreditáció, akkreditált felnőttképzési programok listája stb.


http://felnottkepzes.lap.hu/

Tanfolyamkereső, nyelvtanulás, nyelvvizsga, szakképzési intézetek, számítástechnikai képzések, gépjárművezetés-képzés, megyei munkaügyi központok, megyei kereskedelmi és iparkamarák, képző központok, távoktatás stb.


http://www.kepzeslista.hu/


http://mot.index.hu/

Magyar Oktatási Tájékoztató; tanfolyamok, továbbképzések, szakmát adó képzések stb.


http://onlinetanfolyam.lap.hu/

Informatika, JAVA, JS kurzusok, adatbázis-kezelés, természettudomány, művészeti képzések, dianetika, ezoterika stb


http://tanfolyam.lap.hu/

Budapest - virágkötő, EU, ingatlan, művészet, tánc, kereskedelem, vendéglátás, ezotéria, egészség, autó, nyelv, tolmácsképzés, számítástechnika, üzlet, hajó, smink
Vidéki bontás megyénként, on-line tanfolyamok, távoktatás, oktatási anyagok, adatbázisok (akkreditált képzések, programok) stb.


http://www.tanul.hu/karrier.htm

Adótanácsadó, ingatlanközvetítő, becsüs, grafológus, lakberendező, masszőr, könyvelő, pénzügy, számvitel, virágkötő, marketing, PR, programozó, számítógép-kezelő, weblapkészítés, vámkezelő, TB-ügyintéző stb.


http://tavoktatas.lap.hu/

Felső- és középfokú képzések, tanfolyamok, továbbképzések, nyelvtanfolyamok, számítógépes oktatás, tananyagok, távoktatási központok stb.


http://trening.lap.hu/

Járművezetés-technika, karrier tréning, HR tréning, IT tréning, értékesítési tréning, vezetői tréning stb.


http://www.szaktanfolyam.hu/

Egészségügy, EU, gazdaság, HR, idegenforgalom, vendéglátás, informatika, járművezetés, ügyvitel, marketing, PR, sales, média, kommunikáció stb.


Egyéb


Esettanulmányok
http://www.seta.hu/nfi/

Felnőttképzés-FigyelőNet cikkgyűjtemény
http://www.fn.hu/index.php?id=222

http://www.taninfo.hu/_tlinkek.html

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05