Közháló - módosították a pályázatokat
Az IHM ezen túlmenően közbeszerzési eljárást hirdetett a közháló működtetésére. Az eljárás hat elemből áll, így például a minisztérium szállítót keres az internetszolgáltatásra és az ügyfélszolgálat ellátására, a projekt felügyeletre és a berendezések működtetésére. A közháló működtetését eddig is több cég látta el a feladat típusának megfelelően.
A korábbi közlés szerint minisztérium célja az, hogy csökkentse a háló működtetési költségeit. A tárca az elmúlt három évben, 2006-ot is beleszámítva, évi 7 milliárd forintot költött a közhálóra, míg a nyilvános kiírás három évre összesen 11 milliárd forintot tartalmaz ugyanerre.
A közháló a jövőben azért kerül kevesebbe, mert nem állami forrásokból kell fejleszteni a rendszert, másrészt teljesen piaci alapon működik majd, ami szintén mérsékli a kiadásokat.
A tárca most az elérési szolgáltatások igénybevételére vonatkozó kiírást vonta vissza, illetve írta ki újra oly módon, hogy 8 külön eljárásra bontotta. Ezt azért tette, hogy a távközlési szolgáltatók versenyképes ajánlatot tehessenek - áll a közleményben. Ezen túlmenően a februári, márciusi beadási határidők egy-másfél hónappal későbbre tolódtak.
A tárca az ajánlati felhívásokban a szolgáltatás hozzáférési pontjainak területi felosztását is megváltoztatta, továbbá rendelkezett a teljes technológiasemlegességről.
Kapcsolódó cikkek
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- Moszkvában találkoznak a Fekete-tengeri Országok Gazdasági Övezetének távközlési miniszterei
- Internet Hungary 2006: az internet oktatására van szükség
- Digitális műsorszórás - Magyarország 6-8 országos sávot szeretne
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
- Szélessáv Napja és szélessávkereső az internet hazai elterjedéséért
- Nyugat-Dunántúl: 75,1 százalékos szélessávú internet lefedettség
- Netvíkend Győrben
- NAVA: 8000 órányi tévé- és rádióműsor, film és híradó a neten
- Megnyílt a T-ház: Egy virtuális család intelligens otthona
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:
Okoskarkötővel a finom eleganciáért
Ha egy eszköz neve elé odatesszük, hogy “okos”, rögtön mindenki azt hiszi, hogy egy apró kütyüről van szó, amibe rengeteg hasznos, vagy annak ítélt funkciót sűrítettek bele.
A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához
Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!