Felkészülés az eContentplus programra

forrás Prim Online, 2006. április 10. 13:32
2006. április 7-én pénteken, Budapesten a Millenáris Park Fogadó termében került megrendezésre az eContentplus program magyarországi orientációs napja, a téma a tudományos és felsőoktatási tartalmakkal kapcsolatos pályázatok voltak. A rendezvényt az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Magyar Tartalomipari Szövetség, és az Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete közösen szervezték, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének szakmai támogatásával.
A Magyarország, Csehország, Szlovákia és Ausztria közreműködésében zajló "Preparing for eContentplus" nevű program egyik fő tevékenysége az orientációs napok szervezése, a találkozóknak Bécs, Prága, Budapest és Pozsony adnak otthont.

A rendezvénysorozat, budapesti állomásának a négy országból több mint 150 regisztrált látogatója volt. Bereczki Ágnes a Magyarországi Tartalomipari Szövetség képviseletében elmondta, az esemény célja, hogy találkozási és tárgyalási lehetőséget biztosítsanak a digitális tartalom területén tevékenykedő potenciális partnereknek, egyben friss információkkal szolgáljanak a négy ország nemzeti elektronikus tartalom-piacáról. A konferencia résztvevőinek találkozója, akár 60 sikeres konzorcium létrejöttét is elősegítheti.

A négy ország közös kezdeményezésének a Felkészülés az eContentplus II - nek elsődleges törekvése, hogy olyan rendezvényeket hozzon létre, ahol a résztvevők elemezik, hogy milyen feltételek között és milyen minőségben lehet szélesebb körben elérhetővé, és hasznosíthatóbbá tenni az európai digitális tartalmakat az állampolgárok, valamint az intézetek, szervezetek, szolgáltatók és üzleti körök részére.

A budapesti eseményen lehetőség adódott, projekt ötletek bemutatására, így a résztvevők betekintést nyerhettek a négy közép-európai ország piacain jelenleg elérhető fejlesztésekbe.

A következő lépésekről többek között Federico Miláni, a Európai Bizottság eContentplus programjának vezetője tartott előadást, elmondása szerint a tervek között szerepel 2010-re egy egyedülálló európai információs hálózat létrehozása.

A négy ország képviselői elsősorban az első felhívás tapasztalatairól, és az új program nehézségeiről beszéltek. Bíró Péter a szlovákiai Utazás, Közlekedési, Posta és Hírközlési Minisztérium képviseletében elmondta, hogy a hétköznapi ember számára a program megértése sokszor bonyolult. Martin Hiršal, MICR, NCP képviselője a Cseh Köztársaságból, pedig arra biztatott, hogy az új kiírás megértésénél, a pályázók igyekezzenek a célra koncentrálni, határozott irányvonalat követni és mindehhez megfelelő partnert találni.

Bereczki Ágnes a rendezvény zárásaként elmondta, hogy a közép-európai tudományos és felsőoktatási digitális tartalmak ígéretes területet képviselnek a fejlesztés és előállítás szempontjából. Ausztria, Csehország, Magyarország és Szlovákia közös kezdeményezése szorosabb együttműködésre összpontosít a digitális tartalom területén a négy országban. Szívesen vennénk, ha a digitális tartalom területén működő vállalatok, szervezetek, közvetítők és szakértők kihasználnák a kezdeményezés nyújtotta előnyöket, valamint aktívan részt vennének annak megvalósításában.
Kulcsszavak: IHM

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

10 dolog, amit jobb észben tartani az online kaszinó és sportfogadó oldalakon

Az internet fejlődésével az online kaszinók látogatói az idejük nagy részét a számítógép vagy erre alkalmas okos eszközük képernyői előtt töltik el. Ők döntik el, hogy milyen játékkal, mikor, mennyi tétet feltéve játszanak, a lehetőségek tárháza végtelen. Ezzel együtt azonban nem árt odafigyelni néhány, akár a játékos saját maga által lefektetett alapszabályra, melyek bizonyos keretek közé terelik az online magatartást, természetesen a játékos javait szolgálva.  

2019. szeptember 16. 14:34

Budapesten is megtekinthető az életnagyságú LEGO Technic Bugatti Chiron

Az ikonikus sportautó 1:1 méretarányú, LEGO Technic elemekből épített élethű mását szeptember 16. és 22. között a Westend City Centerben tekintheti meg a magyar közönség. 

2019. szeptember 16. 14:07

Játékkal töltötték munkaidejüket a LEGO gyár dolgozói

Az idei a negyedik alkalom, hogy a LEGO Csoport megrendezte a Play Day nevű dolgozói eseményt, amely során a játékgyártó összes munkatársa világszerte egy feladatot kap: munkanapját töltse játékkal. Nyíregyházán szeptember 6-án mintegy 2700 fő vett részt a programon és adta át magát az önfeledt játék élményének. 

2019. szeptember 14. 09:41

Mosdókból műalkotások - társadalmi felelősségvállalás

Neves színészek, művészek - Agócs Írisz, Alföldi Róbert, Boros Betty, Bukta Imre, Debreczeny Zoltán, ef. Zámbó István, Kádár János Miklós, Szabó Győző, Szeltner Marcell, Szunyoghy Viktória, Timkó Bíbor és Wahorn András - vállalták, hogy vászon helyett mosdókon élik ki alkotókedvüket. A cél, hogy a sajátos műalkotások árverésre bocsátása után a befolyt pénzzel támogassák a Csodavár Űrbázis gyerekjátszótér felépülését.

2019. szeptember 14. 08:43

140 rászoruló gyerek iskolakezdési támogatása

Óriási sikerrel zárult a STRAND Fesztivál jótékonysági akciója. A szervező VOLT Produkció arra kérte a STRAND Fesztiválra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – hogy dedikáljanak egy-egy aranyhalat, a szervezők pedig minden egyes aláírt aranyhal után egy-egy rászoruló gyerek iskolakezdését támogatják 10-10.000 forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A jótékonysági akció minden elképzelést felülmúlt, hiszen 1.400.000 forintot sikerült összegyűjteniük, amivel 140 rászoruló gyerek iskolakezdését tudták támogatni.

2019. szeptember 8. 09:52

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

2019. szeptember 1. 13:27
online sportfogadás