DAT 2006 és a digitális kreatív iparágak
A megjelent mintegy 130 résztvevő összesen 29 előadást és egy kerekasztal-beszélgetést hallgatott meg. Az eseményt Szlankó János (KFKI), a MATISZ elnöke nyitotta meg, a házigazda nevében pedig Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója üdvözölte a megjelenteket. Kijelentette, ma már az országban 3 és 4 millió közötti számú ember használja az internetet. Hangsúlyozta, jelentős lesz a közeljövőben a Magyar Telekomnál a tartalom irányába történő elmozdulás. Rab Árpád, az ITTK kutatója a digitális tartalomipar magyarországi fejlődési irányairól szóló előadásában többek között az alábbi megállapításokat tette: a tartalomipar három fő ága: audiovízuális ipar, nyomtatott kiadványok, elektronikus publikációk; magyar nyelvű publikációkkal nem lehet kilépni a nemzetközi porondra; számunkra a fejlesztések elsődleges kulcsterületei: szoftverfejlesztés, online internetes és mobil játékpiaci termékek, földrajzi információs (GIS) rendszerek. Az előadó az időről időre megismételt mérések fontosságát is kiemelte. A plenáis ülés zárásaként Magyar Bálint, a Fejlesztéspolitikai Tanácsadó Testület alelnöke beszélt a kreatív ipar NFT 2-beni lehetőségeiről.
A délutáni előadások 6 szekcióban (versenyképes tartalomipar 1 és 2, gazdaság-vezérelt informatikai szakképzés, látványtárak/múzeumok, befogadó információs társadalom, könyvtárak digitális világa) kerültek sorra. "Versenyképes tartalomipar - versenyképes gazdaság" című előadásában Hámori Ferenc (Magyar Telekom) egyebek mellett utalt rá, hogy a szélessávú infrastruktúra elterjedésének általánossá válása minden eddiginél kedvezőbb új lehetőségeket kínál a tartalomipar fejlődéséhez, új tartalomszolgáltatások megjelenéséhez. Hozzátette: a versenyképesség záloga a folyamatos innováció. Az innovációs képesség kialakítására és fenntartására államilag támogatott eszközök is állnak a tartalomipari vállalkozások rendelkezésére.
Kapcsolódó cikkek
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Systems' Day konferencia - először
- IDC: Adattár-virtualizációs és adatközpont konferencia 2007
- Marketing 2.0: üzenetek helyett dialógus
- Májusban Budapest a projektmenedzsment világ fővárosa
- Valós és virtuális JavaOne a környezettudatosság jegyében
- SPSS adatbányászati és adatelemzési konferencia - ötödször
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.