Sms-értesítés a vízum lejárati idejéről

Genda Csongor Zoltán, 2007. március 7. 21:35
Nagy-Britanniában egy olyan kísérleti projekt bevezetését tervezik, melynek lényege az volna, hogy sms-ben értesítenék az Angliában tartózkodó külföldieket pár nappal azelőtt, hogy tartózkodási engedélyük lejárna.
A brit kormány a jövőben mobiltelefonra küldött rövid szöveges üzenetekben értesítené a törvényesen Angliában tartózkodó személyeket arról, hogy vízumuk hamarosan lejár. A tervek szerint az sms tartalmazná a lejárat pontos dátumát, felszólítanák abban az érintetteket, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, azaz vagy hosszabbítsák meg tartózkodási engedélyüket, vagy hagyják el Nagy-Britanniát, és informálnák a külföldieket arról is, hogy milyen következményekkel jár az, ha a vízumuk lejárta után továbbra is az ország területén maradnak.

A belügyminisztérium képviselő elmondták, hogy hamarosan kötelezni fogják a vízumot kérelmezőket, hogy megadjanak egy olyan mobilszámot, amelyen elérhetőek lesznek a szigetországban. A későbbiekben aztán bevezetnék az sms értesítő szolgáltatást, amely azt a célt szolgálná, hogy visszaszorítsák az illegális bevándorlók számát.
Kulcsszavak: közigazgatás SMS

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A KPMG és a Microsoft globális ESG Akadémiát indított

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban.

2023. szeptember 30. 16:52

Mesterséges intelligenciával harcol a Binance a tiltott piacbefolyásolás ellen

Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús szereplőket ne csak a saját platformjáról, hanem a teljes piacról el lehessen távolítani. Ugyanakkor a befektetőknek is érdemes odafigyelniük azokra a jelekre, amelyek az árakat manipuláló tevékenységekre utalnak.

2023. szeptember 30. 13:24

Mostantól a Liberty irodaházban működik az eMAG hazai központja

2023 nyarának végén az eMAG Magyarország új székházba, a Wing Zrt. által fejlesztett Liberty irodaház déli szárnyába költözött a Könyves Kálmán körúton. A legnagyobb magyar e-kereskedő*  a 40 ezer négyzetméter alapterületű irodaház harmadik és negyedik emeletét, mintegy 3800 négyzetméternyi irodaterületet bérel. Ide tette át székhelyét a cégcsoport két másik brandje, a Sameday futárszolgálat és a felújított okostelefonok piactereként működő Rejoy.hu is.

2023. szeptember 30. 11:40

Stratégiai megállapodást írt alá a Corvinus és az ExxonMobil

A piacvezető magyar gazdasági egyetem és az energiaipari cég magyarországi leányvállalata együttműködésének fő célja, hogy a kölcsönös fejlődés érdekében szorosabbra fűzzék az oktatás-kutatás, valamint a gazdasági szféra kapcsolatát. 

2023. szeptember 30. 10:18

Törökország – Egyesült Arab Emírségek. Üzleti Fórum a két közel-keleti óriással

A Közel-Kelet két meghatározó üzleti központja Törökország és az Egyesült Arab Emírségek (UAE). Szerepük a világgazdaságban is felértékelődött. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Törökország – Egyesült Arab Emírségek. Üzleti Fórum a két közel-keleti óriással” című konferenciáján török, arab és magyar előadóink megmutatják, hogy miért érdemes ezeken a piacokon megjelenni.

2023. szeptember 29. 20:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38