Az IBM is forgalmazza a Solaris-t

Milkovits Gábor, 2007. augusztus 17. 18:05

A találgatások után a Sun és az IBM hivatalosan bejelentette, hogy ezentúl a kék óriás is forgalmazza majd a Sun Solaris szerver operációs rendszerét.

Az IBM már eddig is támogatta a Solaris-t egyes BladeCenter rendszerein, amit most kiterjesztettek az X-Server-ekre is. Ezzel az IBM lett a nagy cégek közül az első szervergyártó, amely maga is forgalmazza a Solaris-t, így a Sun mindenképpen áttörésnek minősítette a megállapodást. Bill Zeitler, az IBM alelnöke a bejelentés kapcsán a sajtónak elmondta, hogy a lépés semmiképpen nem fogja negatívan befolyásolni saját AIX operációs rendszerük pozícióját. Szerinte a szerverpiacon egyre nagyobb az igény arra, hogy egy platformon egymás mellett több operációs rendszert lehessen futtatni, és éppen emiatt döntöttek a Solaris párhuzamos forgalmazása mellett.

Zeitler hozzátette, hogy azonnal meg is kezdték a forgalmazást értékesítési csatornáikon keresztül. Az IBM-től vásárolt Solaris-hoz továbbra is a Sun nyújtja majd a terméktámogatást.

Kulcsszavak: IBM Sun szerver opsys Solaris

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07

Az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át

2019. november 1. 08:32

Idén is keresik az év fiatal vezetőjét!

2019. október 22. 13:26

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44
online sportfogadás