45 nm-es négymagos AMD CPU-k a CeBIT-en
Az AMD két prototípust mutatott be; a „Shanghai” szerverlapkát és a „Deneb” asztali számítógépekbe szánt processzort. A rivális Intel már tavaly óta gyárt 45 nm-es technológiával csipeket, és ezeket meglehetősen nagy sikerrel forgalmazza. Az eljárás a lapkák teljesítménynövekedése és az energiatakarékossági szempontok mellett elsősorban azért előnyös, mert hatékonyabbá és jóval olcsóbbá teszi a gyártást, így létfontosságú a piaci verseny szempontjából. Nem véletlen, hogy a pénzügyi elemzők a Barcelona és Phenom 65 nm-es négymagos lapkák piaci szereplése mellett a 45 nm-es technológiának időben a sorozatgyártásba történő bevezetését tekintik az egyik legfontosabb lépésnek ahhoz, hogy az AMD talpon tudjon maradni az utóbbi időben látványos sikereket produkáló Intel-el szemben.
Az AMD magukkal a processzorokkal kapcsolatban egyelőre meglehetősen szűkszavú maradt. Annyit lehet csak tudni, hogy az IBM-el közösen kidolgozott 45 nm-es eljárással készülő lapkákat Németországban, a cég 36 600 mm-es üzemegységében gyártották. A sajtóközlemény a lépést „az első mérföldkőnek” nevezi, amelyet még az idén több is követ majd, ám arról nem szól, hogy a lapkák mikor kerülnek sorozatgyártásba és forgalomba, illetve pontosan milyen műszaki jellemzőkkel rendelkeznek.
Kapcsolódó cikkek
- Carnation: Európai Minőség a Multimédiában
- 1300 oldal/óra teljesítményű robotszkenner a CeBIT-en
- Tükrös felületű kompakt Sony Ericsson mobil
- Románia ötödik alkalommal a CeBIT-en
- Dual-Screen monitor a Samsungtól
- Ballmer: az ötödik számítógépes forradalom előtt áll a világ
- Sarkozy: követendő példa Németország
- Nem veszélyezteti az IT-szektort a világgazdasági visszaesés
- Sztrájk a nyitónapon
- 8,9" Asus Eee idén nyáron Európában
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.