Újabb tízezrek adatai a neten, érintett a Yahoo és a Gmail is

Kiss Ádám Zoltán, 2009. október 7. 08:02

A legtöbb levelezőszolgáltatót érintő átfogó adatlopási ügyben újabb 30 ezer felhasználó adatai tűntek fel ezúttal a Yahoo és az AOL ügyfeleié, de a Google mail is érintett.

A hét tegnapi tízezres Hotmail adatszivárgás során már felmerült, hogy vélhetően nem a Microsoft egyszeri hibájából sikerült tízezer fölötti számban A és B betűvel kezdődő nevű felhasználók adatait megszerezni, hanem esetleg valamilyen átfogó, iparági szintű támadásról van szó. Ezt igazolja az is, hogy most 30 ezer Yahoo és AOL felhasználó adatai kerültek fel a világhálóra. A Google is bejelentette, hogy érintettek az ügyben, ám állításuk szerint mindössze 500 felhasználójukról van szó, és az érintett fiókokat szemmel tartják. Az ügy egyik problematikus vonatkozása, hogy a biztonságtechnikai szakértőknek fogalmuk sincs róla, hogy mi történik, illetve történt, az adatokat egyszerre, vagy lassan gyűjtögetve szerezték meg, pontosan milyen technikával, és vajon vége-e már a támadássorozatnak, vagy bármikor újabb tízezres lista láthat napvilágot. A másik nagyon aggasztó oldala az eseményeknek, hogy mivel a felhasználók 40 százaléka szinte minden általa látogatott oldalon ugyanazt a belépőkódot használja, legyen szó szórakozásról, vagy éppen bankügyekről, az ilyen adatszivárgás a kiváló zsarolási lehetőséget nyújtó levéltitoksértéstől egészen a bankszámlák tömeges kifosztásáig vezethet.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Dr. Charaf Hassan a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának új elnöke

2021. november 18. 16:49

A Magyar Telekom 2021. harmadik negyedévi eredményei

2021. november 9. 21:45

Magyar innováció nyert ezüstérmet az év egyik legfontosabb egészségügyi startup versenyén

2021. október 30. 14:59

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12