Fekete halál a Windows 7-ben

Kiss Ádám Zoltán, 2009. december 1. 18:01

Az új operációs rendszer felhasználói a kékhalálhoz hasonló jelenséggel találkoznak, a hiba meglétét elismerte a Microsoft is, és vizsgálatot indított az ügyben.

A Microsoft számára felettébb kínos, hogy a hírhedt Windows kékhalál Windows 7-es megfelelőjeként emlegetik a fekete halált. Nem a pestis másik nevéről van tehát szó, ám az operációs rendszer eladásait, ha nem is ennyire, de fenyegeti az ügy. A Microsoft alig egyhónapos rendszere az elmúlt évek egyik legjobban induló szoftvere az értékesítéseket tekintve, korai elfogadottsága az XP-ével vetekszik, a dollármilliárdos reklámkeretek mellett is mindig csak félig befutott szoftvernek megmaradt Vistát pedig egyértelműen veri. A fekete halál felismerése rém egyszerű, nem látunk semmit a képernyőn. A jelenség jellemzően az operációs rendszerbe történő bejelentkezés után jelentkezik, és a meg nem erősített adatok szerint hasonlóval a Vista, sőt az XP felhasználók is szembesülhetnek. Szintén nem megerősített hírek szerint a több millió felhasználó érintett az ügyben, az azonban bizonyos, hogy létezik a jelenség, hiszen a Microsoft is megerősítette létét, és vizsgálat kezdett megoldására. Ezt azonban nem könnyíti meg az, hogy a szakértők szerint nem egyetlen formában jelentkező kódhibáról van szó, hanem akár tíz különböző helyzetben és okból feltűnő jelenségről. Ilyen lehet egy frissítés letöltése az operációs rendszerhez, vagy akár új biztonságtechnikai szoftver telepítése. Teljes körű megoldást egyelőre sem a gyártó, sem független fejlesztők nem ismernek, egyelőre megkezdték az adatgyűjtést nem csak a Windows 7, de a Vista, XP, NT és a Windows 2000 rendszerekben is - írja a BBC.

Kulcsszavak: security Windows

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36