Csak ősszel jön a mozgásérzékelős távvezérlő a PS3-hoz
![](/download/viewattach/76356/1/40/preview-1930736294.jpg)
Ez azt jelenti, hogy az eszköz nagyjából a Microsoft teljesen újszerűként aposztrofált, Xbox-os „Project Natal” termékével egy időben kerül piacra, így nemcsak a Nintendo Wii eszközével kell majd versenyre kelnie. A mozgásérzékelős távvezérlést egyébként a Wii hozta be a játékkonzolok világába, amivel sikerült teljesen új élményt teremtenie és a videójátékokért eddig nem igazán rajongó társadalmi csoportokat megnyernie a szórakozásnak. A Sony távirányítója eléggé hasonlít a Nintendo-éhoz: egy a televízión elhelyezett kamera a játékosnál lévő színes gömb mozgását követi nyomon, majd az így nyert információt továbbítja a játékba.
A Microsoft Natal nevű projektje megpróbál mindennél tovább lépni: a fizikai valójában csak egy kis doboz formájában megjelenő eszköz a fejlesztői szerint képes nemcsak az egyszerű mozgást, hanem bonyolultabb emberi cselekvéseket, illetve reakciókat is érzékelni. A készülék a szenzorokra beérkező információk intelligens feldolgozására épül úgy, hogy egyszerre elemzi a beépített kamera, a térérzékelő és a mikrofon adatait, majd ezeket együttesen alakítja át a játékkonzol számára feldolgozható információkká.
Kapcsolódó cikkek
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Mozgásérzékelős vezérlő PS3-hoz
- Kisebb rendszer, több szabad memória a PS3-on
- Debütált az új, olcsóbb, kisebb PS3
- Digitális képregények Sony PSP-n
- Kávésbögre, mint lézerkard
- PSP-mobil a Sony-tól
- 120 GB-os PS3, olcsóbb Xbox 360 az ősszel?
- PSP Go: könnyebb, egyszerűbben használható hordozható új Sony konzol
- A szexnél is jobb a PS3
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megérkezett az új, vezeték nélküli LG OLED evo AI M4
Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosítja a televízió és a csatlakoztatott eszközök között. A vállalat a 77, 83 és 97 hüvelykes mellett egy 65 hüvelykes méretű modellt is a piacra dob.
Itthon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, okosórái és fülhallgatói
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
A Sandberg új termékei hatékonyabbá teszik a kommunikációt és a hordozható eszközeid töltését
Az érthető kommunikáció fontos eleme a hatékony munkavégzésnek, legyen szó bármilyen hétköznapi helyzetről vagy irodai környezetről. Utóbbi esetén jelent nagy segítséget a Sandberg USB-C-s irodai headsete, amely tiszta kommunikációt garantál a munkavégzéshez.
Vadászrepülők inspirálták a legújabb Casio-t
A Casio vadonatúj, vadászrepülők által inspirált karórát mutatott be. Az új G-Shock Gravitymaster rögtön háromféle megjelenésben érhető el. „Valamennyi közös jellemzője, hogy mesterien ötvözik a vadászrepülők műszerfalának kialakítását, valamint a gépek aerodinamikus, lendületes dizájnját” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Bemutatkozik a Dyson OnTrac fejhallgató
A Dyson bemutatta első, kizárólag audio célú, magas hanghűségű fejhallgatóját, a Dyson OnTrac-et. A kategóriájában legjobb zajszűrést kínáló fejhallgatók akár 55 órányi magával ragadó zenehallgatási élményt nyújtanak.