Mostantól bárki lehet hollywood-i filmkészítő

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 18. 08:51

Az Amazon.com "megnyitotta" saját online filmstúdióját, amelyre bárki feltöltheti produkcióját és forgatókönyvét; az anyagokból havonta választják ki és jutalmazzák a legjobbakat, amelyekből végül valódi hollywoodi film is születhet.

Az Amazon Stúdió célja - az anyagi megfontolásokon túl -, hogy utat nyisson az új tehetségeknek, és a potenciális filmeket az internetes közönség előtt tesztelje.

 A virtuális stúdióba érkező filmekből és forgatókönyvekből a közönség visszajelzése alapján januártól kezdve havonta választják ki a legjobbat, amely garantált pénzjutalomban részesül. Ez a forgatókönyvek esetében 20 ezer dollár (4 millió forint), a filmek esetében százezer dollár (20 millió forint).

 A következő év végén egy forgatókönyvet, illetve egy filmet – a 2011. december 31-ig benyújtott alkotások közül - az év abszolút győztesének választanak. Az év szkriptje százezer dollár (20 millió forint), az év filmje egymillió dolláros (200 millió forintos) jutalmat kap.

 Az Amazon Stúdió egyúttal arra bátorítja a jelentkezőket, hogy a közönségvisszhang, illetve újabb ötleteik nyomán az alkotók maguk is fejlesszék tovább a már benyújtott produkcióikat, és az újabb fázisokat is töltsék fel a honlapra.

 Az Amazon.com a Warner Bros stúdióval kötött megállapodás alapján a hollywoodi stúdiónak elsőbbséget biztosít annak a filmnek a leforgatására, amit az Amazon Stúdió erre alkalmasnak tart. Ám ha a Warnert nem érdekli a produkció, az Amazonnak jogában áll más stúdióra bízni a gyártást. A beküldött munkákra az Amazon Stúdiónak 18 hónapos opciója van, de ha az alkotó igényi, ez az időszak meghosszabbítható.

 A megvalósult film után az eredeti alkotó vagy forgatókönyvíró 200 ezer dolláros (40 millió forintos) szerzői díjat kap. Amennyiben a produkció hatvanmillió dollárnál nagyobb bevételt hoz Észak-Amerikában, további 400 ezer dolláros bónusz jár a filmesnek, illetve a szerzőnek.

 "Mindenki az új Irving Thalbergre vadászik. De mi van, ha az új Irving Thalberg nem más, mint hatmillió mozirajongó?" - tette fel a kérdést Roy Price, az Amazon Stúdió igazgatója, utalva az amerikai film kezdeteinek legendás producerére, aki csalhatatlan ösztönnel választotta ki a jó forgatókönyveket, színészeket és stábot nagy sikerű produkciókra.

 Az Amazon Stúdióban egy szakértői testület értékeli a beérkezett munkák piacképességét. A testület egyik tagja, Jack Epps jr. (a Top Gun forgatókönyvírója) szerint a visszajelzés alapvető fontosságú az alkotók számára ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni. Mint mondta, az Amazon Stúdió valóban kitárta az ajtót Hollywood felé, mivel bárki lehetőséget kap arra, hogy filmje vagy forgatókönyve komoly produkcióként kerüljön megmérettetésre.

Kulcsszavak: web2 film amazon.com

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Gyártás a Covid-19 időszakában

Hogyan lehet biztosítani az ellátási láncot vírus idején? Erről beszélgettünk Martin Kjaerboval az Universal Robots ellátási láncokért felelős alelnökével.

2020. július 10. 18:20

Visszatérő toborzási kedv: egyre több álláshirdetést adnak fel a cégek

2020 második negyedéve a koronavírus-járvány következtében kialakult válságról, és az azt követő újranyitás kezdetéről szólt – a hazai munkaerőpiacon is. Míg a járványhelyzet mélypontján az álláshirdetések száma drasztikusan csökkent az előző év azonos időszakához képest, később ez a tendencia gyorsan megváltozott. Amint elkezdett hozzászokni a társadalom az új helyzethez, a cégek újra működésbe léptek a toborzás területén is – ez látszik a Profession.hu második negyedéves jelentésének adataiból.

2020. július 10. 16:12

Kérdések és válaszok: Szünetmentes tápegységek, az energiagazdálkodás jövője

Az energiagazdálkodás jövőjéről Mike Byrnes, az Eaton felhő- és adatközponti szegmensének EMEA régiós értékesítési igazgatója fejti ki véleményét.

2020. július 10. 14:44

A világ legjobb gamer egere már mini méretben is kapható

A Razer a mai napon piacra dobta a Razer DeathAdder V2 Mini-t, amely a Razer DeathAdder családjának legújabb tagja. A Razer DeathAdder V2 Mini úgy lett megtervezve, hogy megfeleljen a közösség - egy kisebb, könnyű változatra vonatkozó - igényeinek, miközben megtartja az ikonikus ergonomikus jobbkezes kialakítást, amely mellett már több mint 10 millió Razer DeathAdder rajongó tette le a voksát. 

2020. július 10. 13:17

Vezető konténerfelügyeleti vállalatot vásárol fel a SUSE

A SUSE bejelentette, hogy megállapodást kötött a Rancher Labs felvásárlására. A kaliforniai székhelyű, nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó vállalat piacvezető Kubernetes-felügyeleti platformot kínál ügyfeleinek. Az akvizíciónak és a két portfólió egyesülésének köszönhetően az ügyfelek a jövőben még egyszerűbben helyezhetik üzembe és felügyelhetik a konténerizált szolgáltatásokat bármilyen környezetben, beleértve az adatközpontokat, a peremhálózatokat és a felhőt.

2020. július 10. 11:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53

Új funkcióval bővült a WIWE

2020. június 15. 16:23

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15
online sportfogadás