MNB: biztonságosnak tekinthetők az elektronikus fizetési megoldások

MTI Sajtóadatbank, 2012. október 23. 11:52

Biztonságosnak tekinthetők a magyarországi elektronikus fizetési megoldások - ez a legfontosabb megállapítása a Magyar Nemzeti Bank negyedévente megjelenő szemléjében megjelent egyik elemzésnek.

A Divéki Éva és Listár Dániel által jegyzett, az MNB-szemlében közzétett tanulmány egy ezer ember megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás adatait dolgozza fel, amely nem, életkor, településtípus és régió szerint reprezentatívnak tekinthető a 15 és 69 év közötti hazai lakosság esetében.


A kérdőívre adott válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek kevés olyan konkrét káreseményről tudtak beszámolni, amely velük történt valamelyik elektronikus fizetési megoldás használata során; ez az arány egyetlen elektronikus fizetési megoldás esetében sem haladja meg az 1 százalékot.


A szerzők ugyanakkor megállapítják: a Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatgyűjtéséből származó statisztikák még ennél is kedvezőbb képet mutatnak. A vizsgált időszakban (2007-2011 között) a bankkártyákkal, az internetbankkal, a telebankkal és a mobilbankkal kapcsolatos tényleges visszaélések éves aránya összességében igen alacsony szinten, 0,003 százalék körül ingadozott. A szerzők kiemelik: az elektronikus fizetési megoldások - a felmérés alapján - biztonságosnak tekinthetők.


A tanulmány szerint az emberek a legbiztonságosabb elektronikus fizetési megoldásnak a bankkártyát tartják, a megkérdezettek 64 százaléka tartja a bankkártyát nagyon biztonságos vagy inkább biztonságos fizetési megoldásnak. A bankkártya biztonságosságáról való pozitív vélekedés közvetlenül a hagyományos fizetési megoldások, a sárga csekk és a készpénz biztonságossága után következik.
A tanulmány megállapítja: a biztonságérzet elsősorban az ismertséggel és a használattal van kapcsolatban, így azokat a megoldásokat tartják a megkérdezettek biztonságosabbnak, amelyeket ismernek és használnak. A válaszadók azoknak az elektronikus fizetési módoknak biztonságosságát is alacsonyabb szintre értékelik, amelyeket nem ismernek, kevésbé használnak.


A szerzők szerint a készpénzmentes elektronikus fizetési megoldások intenzívebb használatát leginkább az ismeretek bővítésével lehet elérni, ezzel együtt pedig a használók biztonságérzete is magasabb lesz.


A fizetési megoldásokkal kapcsolatos ismeretek átadását a lakosság túlnyomó többsége a saját számlavezető bankjától várja - mutat rá a jegybank elemzése.

Kulcsszavak: security e-commerce MNB

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05